Miért nem motiváló a magány vagy a kudarcok, miért demotiválnak?

Én gyűlöletből és elutasításból építettem fel magam. A fejemben mindig is volt egy ilyen "Én vs. Világ" narratíva és ez segített kimászni a rossz körülményekből. Engem a bizonyítási vágy és bosszú motivál. Amint lehetőségem lesz, eldobom magamtól ezt a testet (+ mindent ami az emberiségre emlékeztet) és tovább lépek a következő evolúciós lépcsőfokra. Engem ez tart életben.

28/f incel

A kudarc motiválhat is, pozitív dolgokra, törekvésre. De te választod ki végső soron, hogy inkább a negatív oldalát nézed, vagy tanulsz a téged ért rossz tapasztalatból.

Keress fel egy pszichológust, már csak a depressziód miatt is.

3-as vagyok.

Azért kedves posztoló, mert te kéred, sőt kívánod a depressziót. Ha nem kérsz belőle, akkor felállsz és csinálod a dolgod. Erre egy megoldás létezik, hogy a holnapra gondolsz és nem arra, hogy most per pillanat valami szar. Ha azon jár az eszed, hogy most valami szar és ülsz a kis seggeden és mondogatod, hogy jaj de szar, akkor nem teszel semmit azért, hogy holnap már jó legyen. Ha te nem akarsz magadon segíteni, akkor más sem tud. Hiába fogja meg valaki a kezed, visszaülsz és ugyanúgy önsajnálatba fullad az egész. Mi következik, mi pozitív következik abból, hogy leülsz sopánkodni? Következik belőle bármi pozitív? Nem. Akkor miért ülsz és sopánkodsz, mire vársz? Ez olyan, hogy sírsz azon, hogy nem nyered meg a lottót, de nem vagy hajlandó felállni és kitölteni a szelvényt, ennyire egyszerű.