Mennyit hazudtok?

#3: Ugyanez sajnos. Tőlem is minden hétfőn megkérdezik milyen volt a hétvége. Mivel sosem járok sehova így sokszor arra kényszerülök, hogy valamit kitalálok. Nem szép dolog tudom. :(

N

Semennyit. De nalam mar olyan szintu, hogy mikor szinte muszaj lenne, akkor sem tudok. Nem arra gondolok, hogy nem, nem aranyos az unokad

De mikor mindenki kenyelmi okok, egyszeruseg kedveert azt mondana, nem leszunk otthon, en megmondanam, otthon leszek, de senkinek nem fogok raerni.

Munkahelyen minden esetben azonnal elismerem a hiányosságaimat és a hibáimat. Elnézést kérek, és ha lehet, azonnal kijavítom, ha pedig már késő, legközelebb igyekszem jobban odafigyelni. Nagyra tartom a felém tanúsított türelmet és segítséget.

Itthon úgy ferdítek apámnak, mint vízfolyás. Sőt, előre gondolkodom bizonyos helyzeteken, hogyan lesz nekem a legjobb, amin ha el is kezd szitkozódni, az annak a dolognak fog szólni nem pedig nekem. Semmi nagy dologra nem kell gondolni, olyan apróságok, amikre bárki más legyintene vagy bólint egyet és megy tovább az élet. Nála nem. Eleinte neki is mindig elmondtam, ahogy történt, hogy mi a helyzet, de aztán mindig én jártam pórul. Kiakadás, szitkozódás, alázás anélkül, hogy felfogná, mit csinál, vagy hozzám vág valamit, ha nagyon mérges. Egy 250 ft-os poharat eltörtem, ő soha nem használta, rá se nézett, de 20 percig oktatott ki az odafigyelésről és az odafigyelés hiányáról, amit tovább ágazódott, hogy ha az emberek figyelnének egymásra, nem belexarnának abba, amit csinálnak, mennyivel egyszerűbb és szebb lenne az élet.

Nem mintha így nem lennének gubancok, hanem plusz nincsen... Inkább hazudok, ferdítek, füllentek, ki hogyan, mennyire súlyosan ítéli.

Én is, ahogy mindenki, szoktam füllenteni. Mondjuk megkérdeznék (nem barátnők), hogy mit csinálok munka után, inkább kitalálok valamit, hogy békében elváljunk, minthogy ellenérzéseket generálva köszönjünk el. Úgy értem, mindig van mit csinálnom, de sokan nem tekintik programnak azt, hogy leülök olvasni vagy írni, azt bármikor máskor csinálhatom, de azt meg nem mondhatom, hogy bocs, most nincs kedvem. Ugyanis az azt jelentené, hogy máskor lesz. De nekem soha nincsen. Ha a szívemnek kedves személyek nem kopnak le, velük bármikor, bármit.

Meg amikor a korábban házban élő zajos népség hozzánk is becsöngetett, hogy tudunk-e segíteni, van-e mágnesünk, már nem is tudom mihez kellett nekik, hát akkor is azt mondom, hogy nem, nincsen. Köszönni is utáltam nekik, egy kanál vízben megfojtottam volna az egész családot a délutáni, este és éjszakai ordibálásuk, törés-zúzások miatt.

Lehetne még sorolni.

22/l