Egyedül jobb, könnyebb az élet vagy társsal? Ahogy most élsz, azért van, mert neked így a legjobb, vagy kényszerűségből (aka így sikerült, de nem erre vágyom)?

Nekem tökeletes így, ahogy most élek. És csak jobb lesz. Az összes szükségletem ki van elégítve.

Ez független attól, hogy van-e párom vagy sem. Aki egyedül nem tud boldog lenni, az társsal sem.

Egyedül könnyebb, nem kell alkalmazkodni, mindig az van, amit te akarsz. Hogy hogyan jobb, ott maximum emiatt billen nekem az egyedüllét felé a mérleg, de nyilván egy jó partnerrel is jó, akivel megvan az összhang, nem tudnék választani, én mindkét állapotban jól érzem magam, kb mint amikor van két hobbid, mind a kettőt szereted, nem tudnád eldönteni, melyiket élvezed jobban.

Mivel én pszichológus nem vagyok, nem tudok a 3-as kommentedre okosakat írni, de gondolom valami hiányt akarsz pótolni mindenképp egy társsal, nem tudom, a baráti, családi kapcsolataid rendben vannak-e pl.

#1

Bocs, de hatalmas marhaságot írtál. Az üres lakáshoz hazamenni nekem határozottan szar volt. Akkoriban a munkámba is csak annyi energiát fektettem, amennyit muszáj volt. Amióta van egy hűséges társam, szépnek látom a világot és boldog vagyok, de sosem felejtem el, hogy milyen volt magányosnak lenni. Amit írtál, az csak egy közhely, amit egyszer egy idióta kitalált, aztán mások meg hangoztatják anélkül hogy elgondolkodnának rajta.

Éltem egyedül, nem voltam magányos, sok szempontból jó volt, kellett is, hogy bizonyos dolgokat feldolgozzak az életemben, hogy magamra tudjak koncentrálni egy ideig lelkileg és testileg is, hogy tovább tudjak lépni. Ahogy valaki írta: aki egyedül nem képes boldog életre, annak egy társ vagy gyerek nem fog boldogságot hozni. Egy dolog hiányzott, hogy legyen, akivel akár a mindennapi apróságokat, akár a nagyobb élményeket meg tudjam osztani, de nem kerestem csak azért partnert, hogy ne az üres lakásba kelljen este hazamenni. Lett újra párkapcsolatom később persze, most már férjem van, és boldog vagyok így, de megmondom őszintén zűrösebb időszakokban vágyom arra, hogy legalább néhány órát, de inkább néhány napot egyedül legyek. Szerencsére a férjem is ilyen típus, úgyhogy szoktuk úgy szervezni az életünket, hogy legyen a másiknak időnként egy-egy nyugis napja, amikor mi nem vagyunk jelen, pl. vesz ki szabit én meg bemegyek az irodába egész napra + szervezek valami esti programot is, illetve férjem pl. üzleti útra, ottalvós családozásra is megy néha, olyankor hiányzik persze, igen, de jól is esik, hogy pár napig magam vagyok. :)

Praktikussági szempontból kicsit könnyebb úgy az élet, hogy a hétköznapi nyűgöket, ügyintézéseket, vásárlásokat, házimunkát stb. nem egyedül csinálja az ember, mi férjemmel jó csapatot alkotunk, így ez kifejezetten könnyebbség.

5.

Igazság szerint aki rendben van magával, boldog, az sosem áll bele a másikba, csak azért mert a másik a saját belátása, tapasztalata, belső érzelmi tartaléka alapján válaszol valakinek.

Nekem megfelel, ahogyan te gondolod.

Neked viszont azért nem felel meg, ahogyan én látom, mert nem tudod a benned keletkező frusztrációt viselni, amit akkor érezel amikor valaki másképp látja a dolgokat. Pl. Én. A te boldogtalanságodat ez okozhatja inkább.

Mert semmilyen hatással nem szabadna, hogy legyen az életedre ez, hogy ki hogy lát dolgokat.

Sajnalom.

8.

Bocs, de amit írtál, az nem ártalmatlan vélemény, hanem egy olyan ökörség amit ha egy magányos ember elolvas és konolyan vesz akkor csak még mélyebbre süllyed.