Hogyan jellemeznétek eddig a 2020-as éveket?

Minden amit előttem negatívan jellemeznek az igaz!

De persze mindig lesznek és vannak akiknek teljesen mindegy mi mennyibe kerül, 1 pillanatig sem gondolkodnak a pénzen mert annyi van, hogy lényegtelen mi mennyibe kerül.

Ők fogna utoljára éhen halni, ha háború lenne elhúznának egy másik kontinensre, nekik lenne pénzük az utolsó másodpercig menekülni minden elől.

Szuper volt eddig.

Az alábbiak történtek velem 2020 óta:

- leérettségiztem

- lett munkám

- lett párom

- lediplomáztam

- összeköltöztem a párommal

- kiköltöztünk külföldre

- elkezdtem egy mesterképzést

Az elmúlt 3 évben rengeteg izgalmas embert ismertem meg, jókat buliztam, rengetegett fejlődtem szakmailag és személyiségileg is, nyelveket tanultam, űztem a hobbijaimat. És felnőttem. 2020 elején még gimnazista voltam, otthon éltem gyerekként. Most van munkám, fentartom magam, és a párommal élek. Megtaláltam a hivatásomat (igaz, az ötlet még 2019 decemberében született ha jól emlékszem, nem 2020 januárban)

Szépen épül a karrierem, boldog vagyok az emberi kapcsolataimban. Elégedett vagyok az életemmel.

Oké, az érettségi szóbeli, ballagás és alapszakos gólyatábor kimaradt az életemből a covid miatt, illetve gólyaként volt pár hónap online oktatás is ami alatt haza kellett költözni a koliból.

De nekem az elmúlt 3 évben nem a világválság volt meghatározó, hanem a személyes életemben bekövetkező óriási változások.

Tehát így jellemezném: izgalmas, változatos, boldog, szórakoztató, elképesztő, fantasztikus, meglepő, ambíciózus, szeretetteljes.

Egy régi Bikini dal részlete jut róla az eszembe:

"Csak nézek, mint apróember az óriást...". (Bikini: Valahol Európában)

Izgalmas, változatos, ezzel együtt közhelyes, klisészerű is néha, mintha olyan darabot néznék amit láttam már valahol, magánéletben és 'a világ' dolgait illetően is. Szinte napi szinten történik valami ami egyszerre lep meg és mondom azt rá hogy ja, nem meglepő.

Néhány apróság. Véget ért egy extrém hosszú kapcsolatom. Igazi pofáraesés volt, de nem is az, hogy vége lett, mert számítottam rá, nem is a végjáték, az szép volt, hanem az utána következő események.

Durva volt a covid, a lezárások, de valahogy számomra ez is benne volt a levegőben, évek óta azt éreztem ez így nem mehet tovább. Ma sem tudom pontosan megfogalmazni mi ez az ez, és kicsit vissza is sírom a covid előtti éveket. Sok minden volt akkor amit mai eszemmel jobban értékelnék. Magukból a lezárásokból én még profitàltam is, személyesen és karrier szempontból. Ami sokkal inkabb meglepő az hogy mennyi mindenben ugyanoda, vagy még rosszabb vágányra kerültünk mint előtte. Erre 2 példa: egyre több cég erőltet irodai bejárást, a városokban meg ugyanannyi ha nem több idióta tömegrendezvény van.

Aztán, hogy a showműsor következő felvonása egy kib*szott háború lett a szomszédban, egyfelől megint csak nem lep meg, mert már 2016-ban hallottam a rádióban hogy kb ez az egyetlen logikus folytatása az ottani eseményeknek, hacsak nem változik semmi. Hát nem változott. Az emberek idióta reakciói, drukkolás egyik vagy másik oldalnak stb. sem lep meg. Remélem, jövő ilyenkor ugyanúgy elemezzük ezt is multbeli eseménykent mint a covidot. Remélem, persze a pakliban benne van még valami ennél sokkal hajmeresztőbb show-elem is.

Azt hiszem ez a pár év volt a valódi felnőttéválásom idősza is, amikor vegre kimondhattam és ki is tudtam mondani hogy olyan vagyok amilyen, amin akartam, változtattam, a többin már nem akarok. Mostmár, részben emiatt, más kihívások elé nézek mint mindeddig.

Anyagilag pedig totális kudarc eddig az évtized, azt hiszem itt is mentális téren van teendőm, hogy ez változzon, és igazából ez sem lep meg, beérett a 2010-es évek lazsálása, álmodozása, hippis túlzásai a részemről.

35F

Érdekes, amit 18. ír, nekem is volt egy olyan érzésem 2019. végén, hogy valamiért ez így nem mehet tovább.

Pedig akkor egyre jobb volt. Ha belegondolok, anyagilag 2019-ig pl. (előtte pár évet mondom most), egyre többet engedhettünk meg magunknak. Nálunk ez annyiban látszott, hogy nem kellett annyira megnézni, mit veszünk, tudtam tartalékot képezni (viszonylag hamar nem is keveset, ami azóta persze szarrá inflálódott). Gyerekem tengeren túli egyetemen tanult ösztöndíjjal, egyikünk sem szakadt bele a munkába, és viszonylag jó árakat tudtunk kérni (férjem és én), már nem az volt, hogy még mi pitizünk, hogy dolgozhatunk a lakosságnak, hanem nálunk álltak sorban.

De én is éreztem, hogy "valami" lesz.

Aztán be is cseszett 3 hónap múlva.

Azután ugye a bezárások (ami szerintem egy teszt volt, de ezen most nem vitatkoznék, mindenki úgy gondolja, ahogy szeretné). Aztán kikecmeregtünk belőle, akkor jött a háború a szomszédban. Vele a még nagyobb infláció, az energiaárak:(((

Munka egyre kevesebb (igaz, jó szakember is egyre kevesebb, a vicc az, hogy bármikor el tudnék helyezkedni így 50 felett is a szakmámban). De még kivárok a vállalkozásban.