Hogyan tudnék változtatni a túlzott pedantériámon? Túlzottan óvom minden tárgyamat.

Felnősz, kirepülsz, nekiállsz dolgozni, önállósodsz. Lesznek saját anyagi javaid, amikért kisebb, vagy nagyobb energiabefektetéssel megdolgozol. Itt tartok én is.

Nem panaszkodhatom, eljutottam önerőből egy átlag fölötti életszínvonalra úgy, hogy szerencsére alig kellett eladósítanom magamat (értsd, kicsi lakáshitel, és ennyi). Jó környéken szép lakás, minőségi enteriőr, már nem egy kompromisszumos kocsi, stb.

Tényleg, minden sínen, mégsem tudom elengedni magam. Ahogy szép, fokozatosan meglett mindenem, úgy kezdtek el a tárgyaim birtokolni engem. Szorongok miattuk, az állapotuk miatt. Én vagyok az a fajta, aki soha, semmiről nem veszi le a gyári fóliát. Még az autóm hátsó ülése is teljesen szűz emiatt.

Ez rányomja a bélyegét a magánéletemre is szépen.

Példák, hogy jobban értsétek:

Szórakozóhelyről, vagy akárhonnan, nem egyedül térek haza. Első körben, már a vörösbor kortyolgatástól viszketésem van, amit a kanapén fogyasztunk - aztán, amikor egymásnak esünk, azon kattogok, hogy vajon mennyire lesz az pl. ülőfelület mocskos, foltos. Érted, ezen, ahelyett, hogy áh...

Autóban szintén. Exbarátnővel irány nyaralni / kirándulni. Gondolnád, hogy a csilli-villi, kényelmes, sajáttal. Fenét. A komfortban fele annyit sem adó cégessel, mert akkor nem kapok sikítást, ha nem garázsban áll éjszaka/esőben, stb. az enyém.

Szörnyű így élni, és szeretnék változtatni ezen. Persze, pszichológus, de hátha első körben Ti is tudtok nekem valamit javasolni, amivel ellazíthatnám magam. Hátha Ti is mentetek keresztül hasonlón.

Tudom az eszemmel, hogy ezek csak tárgyak, minden pótolható, megjavítható, de akkor is. Alapvetően itt a görcs bennem.

Köszönöm!