Hogy a fenében nevezik az óvónőket és a tanító néniket -főleg az előző rendszerben nevelkedetteket- értelmiséginek?
Az oké, hogy főiskolai, egyetemi végzettésggel bírnak és nagyon tág értelemben ők is értelmiségiek, de a legtöbbjüknek igazából a beszélőkéje nagy, s buták is egyben. Nagy arányban megmondóemberek. Tisztelet a kivételnek. Sokuknak túlzott "önbizalmat" ad, hogy gyerekeket irányíthatnak (nem negatív értelemben)?
Visszagondoltam régi tanító nénijeimre, óvónénikre, akik velem foglalkoztak, nagyon szerettem őket, de aztán rájöttem, hogy nagyon együgyü emberek, főleg a közelmúltban történt beszélgetések alapján.
Mérhetetlenül tájékozatlan vagy, és ez párosul önmagad túlértékelésével.
Például a közoktatás alapja a tanító. Az ő szerepe a legnagyobb abban, hogy milyen hatékonysággal lesz képes befogadni később a diák. Legjobban a tanítót kellene megbecsülni.
Általános alsó tagozat. Az volt a házi feladat, hogy írjunk babból készült ételeket. Anyám segített és leírtam a babsalátát is. Másnap engem úgy megalázott az a nő, hogy ne találjak már ki olyat, hogy van babsaláta.
Anyám kiakadt rendesen. Hogy én azt tanerőt nagyon utáltam.
Felnőtt fejjel is sokszor eszembe jut ez a történet. Inkább nem írom le, hogy nevezném.
Szomorú ezt olvasni, nagyon!
Ha jól a mélyére ásol és/vagy gyerekeid is vannak akkor ők rendszer/ tanárok áldozatai így még fájdalmasabb ez a jelen! Régen még embert faragtak a gyerkőcökből/ diákokból ma már csak fogyasztókat, hogy a rendszert fenntartsák az életük árán is!
Régen egyediség volt a divat ma az, hogy olyan vagy/legyél mint a másik száz + száz és ha nem akkor le sem vagy szarva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!