Miért utálják ennyire egymást a magyarok?

Benne van a válasz a kérdésben. Egymás ellen való hergelés a maintream propaganda, ezen kívül is évek óta folyamatosan egyre több stressz terhel anélkül, hogy levegőt tudnál venni. Csak az elmúlt három évben egymást éri a pandémia miatti bezárások, leállások, maga a betegség miatti pánikkeltés, gazdasági és energiaválság, kormányváltási kudarc, háborús fenyegetés, infláció, élelmiszerhiány, az egészségügy és oktatás összeomlása, megélhetési válság, és az egészre adott végtelen közöny és beletörődés. Ezzel párhuzamosan a folyamatos ellenségkép festés, gyűlöletkeltés, nem tudsz úgy kimenni az utcára hogy ne lenne körbeplakátolva az ország, kinyitni egy újságot hogy ne lenne teljes oldalas hirdetés, tévé és rádió vagy online sajtók tömege, ami ne szuggerálná beléd, hogy mi áldozatok vagyunk, támadnak minket és mindenki más a hibás csak mi nem.

Aki ezekből több dolgot is cipel a vállán, nem csoda hogy egy triviális kis vitánál is robban.

A 3-as válaszomat kiegészíteném egy példával.

Nem a Fidesz tehet arról, hogy valaki nem képes felállni és például otthagyni a szarul fizető állását. Az egyén lett abban szocializálva, hogy másnak sem jobb, más is kibírja, más még ennyit sem keres. Ezeket születésünktől ültetik a fejünkbe. Ez abtanult tehetetlenség, mikor nem hagyod ott a munkahelyed, mert félsz, hogy máshol sem jobb, vagy nem találsz. Pedig ha úgy fogod fel, hogy "ilyen szar máshol is van, miért pont itt maradjak akkor", máris adtál egy esélyt annak, hogy talán jobb máshol. Ha nem is pénzben, de mondjuk közegben, helyileg, stb.

Óriási a különbség a kettő között.

Aki meg feláll, mert elkezdi látni a valóságot, azt egyből el kell kezdeni utálni, holott valójában saját magát utálja az ember, hogy ő nem képes kilépni ebből. De ez pszichoterápia. Itt változás akkor lesz, ha az egyén változtat. Úgy 500 év múlva, ha még állni fog a világ, talán a gyűlöletet felváltja a szeretet. De ahhoz fel kell állni.

Szerintem nem arról van szó, hogy valójában utálnánk egymást, hanem a feszült idegek mindent felnagyítanak. Apám kárán látom, hogy nagyon apró semmiségeken is képes felhúzni magát, aztán még az embereket is fikázza nekem. Azt is, akit nem is ismer! Képes azt mondani nekem a kocsiban egy úttesten áthaladó random nőre, akin van pár kiló felesleg, hogy néhány éven belül bálna lesz belőle, miközben az ő végtagjai vékonyak, de dudorodó hasa van. De nem csak ez. Szinte kirobbanni akarna belőle az elfojtott idegesség, ami ha elég sokáig gyűlik, a világon és az emberein csapódhat. Volt már rá példa, aznap mindenkivel gorombán viselkedett, nem érdekelte, ha leáll az utca közepén, míg máskor odamorogja nekem, hogy mekkora paraszt az ilyen.

Szóval én azt gondolom, ez inkább kivetülés az emberektől. A főnököt nem ordíthatják le, a kollégákat sem ajánlatos, barátok nem maradnának sokáig barátok, a gyereken akaratlanul vagy levezeti vagy visszafogja magát, de nem mentesíti, így az egész gondolkodása, hangulata megváltozik és teljesen természetesen beleilleszkedik az egészbe, úgy magával rántja a hangulata. Ha pedig alapból feszült az ember, az sem lehetetlen, hogy azért egymásnak essenek, mert két bevásárlókocsi ütközött egyet. Én letudom annyival, hogy elnézést kérek, ha meg mogorva az illető, én leszek az okosabb, nem hergelem őt, de főleg magamat, hogy osztozok vele a viselkedésén. Utána megyünk a magunk útjára, nincs belőle semmi.

Az ember élni szeretne inkább, ehhez képest az emberek zöme 12 órázik, de ha csak 8 órában is van, az is leterhelő, hiszen nem ezt akarná csinálni, és nem harmatgyenge fizetésért. Nem lehet a családjával, kevés pénzzel kipróbálni sem tudja magát: ha fest, az eszközök, festékek, vászon, ha nyelvet tanulni szeretne, csak rá kell nézni, mennyibe pl egy óra kínai, ha az íjászat érdekel, szedd elő a lóvét. A bentiek úgy levihetik az életről, hogy azt lehet képtelen nem hazavinni, érzi a család, és lassan de elhatalmasodhat, míg ott is feszült lesz a légkör. De ha csak körülnéz, mit lát? Egy koszlott panelt, amiben nyáron megdöglik, nincs elég helyük, de élete végéig fizetheti a hitelt, hogy törlessze, illetve, hogy a gyerekének hitelmentesen legyen majd saját lakása, miután ők meghalnak. És minden egyre drágább. Próbálja az ember úgy csinálni, hogy jó legyen, de elfárad benne, sokszor nem is sikerül, és sokszor a nagyon rosszból tud kevésbé rosszat kihozni, nem tud magának/maguknak jót. És ott van a tudatban, még ha csak a mélyén is, hogy ez kvázi élete végéig így lesz, hogy mindezt kénytelen elviselni, csinálnia kell.

Ezek után nem csodálom, hogy durranna mindenki az első neszre, de az szent igaz, hogy nem normális, ha megtörténik.