Konfliktuskerülőnek tartom magam. Azt gondolom, akik szeretnek, azok pont addig, vagy pont addig lennénk jóban, ahogy eddig is, nem mondok ellent nekik. Ti nem éreztek hasonlót?
Azok a kapcsolatok az erősek, amik elbírják a nézeteltéréseket. Megkockáztatom, hogy amelyik nem bírja el, az nem is igazi kapcsolat, csak egy egyoldalú valami.
Neked konfliktuskerülőként az a felelősséged a tartós kapcsolatok kialakításában, hogy megtaláld a másoktól független határaidat, és azokat következetesen képviseld. Amelyik kapcsolat ezzel együtt is müködik, az jó, amelyik nem, azért nem is kár.
A konfliktuskerülő emberek általában gyerekkorban azt tanulják meg, hogy a szüleik szeretete a teljesítményüktől függ. Ez egy séma, ami évek alatt alakul ki, ez a gyerek lesz a jó tanuló, szófogadó, rendes gyerek, aki nem lázad, nem mond ellent, mert ha megpróbálta, megvonták tőle a szeretetet. Felnőttkorban ez a működés megmarad, és az ilyen ember fél, hogy ha bármiben nem ért egyet másokkal, akkor egyedül marad. Ami ugye félelmetes.
Van ilyen ismerősöm, nekem még csak eszembe se jut, hogy szomjas lennék, már ott van előttem a pohár almalé, egy szalvéta, és közben bocsánatot kér, hogy ebbe a pohárba adta, és nem másikba. Kifogott korábban egy férjet, akit mindig mindenben kiszolgált, egyedül vállalt két munkát és nevelte fel a három gyereket, amíg a férfi a kanapén feküdt, nem dolgozott, csak tévézett - aztán már azt is lusta volt bekapcsolni, csak panaszkodott egész nap. Ha két ilyesmire hajlamos ember összeáll, egymást fogják gerjeszteni addig, míg az egyik egy kizsigerelt önmaga árnyéka lesz, a másik pedig egy kiskirály. Az ismerősömnek gyerekkorában ez kialakult, felnőttként rögzült - most már így marad, amit tehetek érte, hogy leállítom, ha valamit magam is meg tudok tenni.
Viszont ha te nem vagy ilyen előrehaladott állapotban, akkor ki tudsz törni ebből. Egy pszichológus sokat tud segíteni. Egy idő után meglátod, hogy anélkül is értékes vagy, hogy másoknak akarnál a kedvében járni, sőt, aki mer önmaga lenni, az még jobb társaság is egy bólogató jánosnál.
Nem tudom, mennyire vagyok tragikusan konfliktuskerülő, helyzettől függően mást gondolok... :( És igen, persze, miután már rengeteget rugóztam ezen, meg pszichológushoz is járok, jártam, vannak eredmények azért. Sokszor úgy gondolok magamra, mint a példában említett valaki, sokszor bennem is van ilyen "bocs, hogy élek", de pont ez a fajta szolgaiság nem jellemez, ez a kiszolgálás... Nem csinálok ilyeneket. Jó, mondjuk pont a házimunka, háztartás, háziaskodás nem is nagyon érdekel, lehet, hogy hülyeség ezen mérni. De szerintetek mennyire jogos a félelmem, hogy ha valakivel szemben kiállok magamért, érdeket képviselek, ellenvéleményt fogalmazok meg, akkor a másik fél nem jól reagál, esetleg tényleg a kapcsolat halálát vagy megromlását is jelenti? Szerintem nem semmi nélkül ez a félelmem, a legtöbb ember nem elég érett ahhoz, hogy igazából toleráljon más véleményeket, ez azért az a szint, ahová kevesen érnek fel, vélhetően én se.
5: igen, képviseltem, ki is léptem, el is viselem. De azt egy pillanatig se állítanám, hogy boldog vagyok azóta szingliként vagy ne sóvárognék az után a kapcsolat után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!