Komoly személyiségem van, ez gond lehet már a mai világban?

Talán hosszú lesz, de megtisztelne ha elolvasnátok.

Ha magam kéne jellemezni akkor egy olyan ember vagyok aki a háttérből figyel embereket és a fejében él a nap 24 órájában. Nem hiszem hogy sok ember unalmában az élet értelmein, csillagászaton vagy egy ember megölésén gondolkodik hogyan lehetne kivitelezni, de én pont ez vagyok. Rengeteg dolgot képes vagyok újra és újra a fejemben lejátszani, ami lehet megtörtént vagy úgy hiszem meg fog nagy valószínűséggel történni. Gyerekkoromban is sok tanárt zavarta, hogy az unalmas órájuk figyelése helyett elkalandoztam fejben. Ez a mai napig megvan ha éppen emberekkel beszélek, akkor sokszor elkezdek valami máson gondolkozni, mint amit más mondott. Ettől függetlenül mivel mindent komolyan kezelek, így normális embereknek mindig a lehető legjobban próbálok segíteni. Sose mentem bele számomra hülyeségként levont dolgokba (legyen az akármi). Jó hallgatóság vagyok, mély gondolatokat szeretek megosztani, a felszínes hogy vagy kérdésektől meg esküszöm a falra mászok sokszor. Ez nem egyenlő azzal azért hogy nyitott lennék, nagyon keveset osztok meg magamról (de ezen javítottam kicsit) és képes lennék megnyílni ha szükségét érzem. A tekintetem mások szerint állandóan vagy mérges vagy semleges. Azóta már kaptam azért szomorút is, de azt nem értem mire fel. Pont ez a fura bennem, hogy egy nagyon semleges ember vagyok, aki képes alkalmazkodni (ha nagyon szükséges megjátszással), de nem tudok se boldog se szomorú lenni. Mindennek az értelmét próbálom felfogni és néha eléggé zavar, hogy sok emberben nincs meg az önkontroll, fegyelmezettség, vagy a logikus gondolkodás ami érzelmek rosszul való kezelése miatt van. Nem megyek bele vitákba, se más kedvéért vakmerőségekbe, amitől hamar kirekesztett lettem sokszor. Egyetemen már egy új maszkot kellett felhúznom, hogy azért valami élet is látszódjon rólam, de ez meg nem én vagyok teljesen. Lehet hogy nem én vagyok az a személy akinek más a napi programját mesélné, de emiatt se érzem azt hogy lett volna a környezetemben olyan aki szívesen beszélt volna velem akármiről. Az a vicces hogy még ivás hatására is megmarad bennem fejben a megrögzött gondolkodásom, csak a felszínen nyitottabb leszek és nevetek. Nem kell félreérteni én nagyon sokszor elvonulok magamtól a magányba és élvezem is a csendet és a saját gondolataim, azonban jó lenne ezt valakinek elmesélni ha valamit szeretnék megosztani. Megelőzve gyakoris félreértéseket én nem tettem le a barátnő lehetőségén, csupán tudom hogy nekem ez nagyobb kihívás mint más embernek lenne. Azért kevés ember lenne együtt egy olyan személlyel aki ilyeket ír magáról. Csendes, megfigyelő (elemző), meggondolt, precíz, nyugodt. Valaki már ezek hallatán is kockának tartana, de nem vagyok az. Mégis úgy érzem sok ember nem tudja hogyan viszonyuljon hozzám. Legfőképpen sehogy és ezen változtatni se nagyon tudok. Elfogadni meg csak azért nem tudom teljesen, mert kétlem hogy ne lenne olyan személy aki elfogadna így. Vagy tévedek? Ennyire visszataszító lennék másoknak?