Egy kapcsolatra alapozzátok az életeteket? Van "legfontosabb emberetek"? Ha ő eltűnne az életetekből, összeomlana az életetek?

Nagyon vegyes a kép szerintem.

Van aki a távozó után megy rövid időn belül, de a legtöbb ember próbálja tovább élni az életét.

Egyszer volt akire építettem volna, de ő nem akart komolyabban elköteleződni velem (házasság). Mai fejemmel már látom, hogy csak addig "használt" amíg jó dolgokat tudott belőlem "kinyerni". Kemény volt amíg kiheverten, de tanultam az esetből. Rájöttem hogy ő mégsem az az ember akinek mutatta magát.

Azóta megtanultam, hogy akkor jó, ha nem függök senkitől érzelmileg!

Mert azt a legnehezebb kiheverni. Anyagilag sem jó függeni, de azon könnyebben lehet segíteni.

Most már direkt úgy alakítom az életemet, hogy ne legyek érzelmi függőségben. Vannak akiket barátaimnak tartok, de nem függök tőlük érzelmileg. Ma már a rózsaszínködös szerelemre sem vágyom, tanulva a történtekből (idősebb generációhoz tartozom).

Érzelmileg mindenkivel megtartom a 3 lépés távolságot, miközben szívesen dolgozok, beszélgetek, haverkodok bárkivel, de nem engedek be a személyesebb szférámba senkit.

Amióta így teszek, nincs is semmilyen lelki bajom (sem párkapcsolati csalódás, sem baráti összeveszés, sem semmi hasonló). Még véletlenül sem akarok társfüggő/kapcsolatfüggő lenni (igaz én jól elvagyok egyedül is).

Nem lehet, de nem is életszerű egyetlen kapcsolatra alapozni az életet.

Elvesztettem a szüleimet, de itt a férjem. Ha egyikünk meghalna, ott vannak a gyerekeink.

Olyan nincs, hogy csak egy ember meg én, aztán légüres tér, aztán a világ.

Szerintem ha dolgunk van a világban, akkor a legdrágábbat elveszteni se összeomlás. Igaz fájdalom, űr, veszteség, akár kétségbeesés is egy ideig, de nekem az összeomlás mint szó nem jut róla eszembe.

Számomra én vagyok a legfontosabb ember.

20-as éveim elején alakult ki, egyezemistaként, távol mindentől, amit korábban ismertem, amikor mindenki elhagyott, és nem számíthattam senkire, csak magamra. A nulláról kellett felépítenem mindent, ami most vagyok. Csak magamra számíthatok, mert senki sem fog értem tenni semmit.

9:

Már többször megbizonyosodtam arról, hogy nem érdemes ebben a kategóriában egy kérdésre sem válaszolni. Ha valaki válaszol őszintén egy kérdésre, az csak lepontozást kap (nem mintha érdekelne).

Attól hogy leírja valaki, hogy ő hogy csinálja, az NEM azt jelenti, hogy másoknak is úgy kell csinálni, vagy azt vegyék etalonnak!

Itt senkinek nem jut el az agyáig hogy a döntés az övé, de elolvasni el lehet hogy mások hogyan élnek, vagy mit csinálnak.

Ebben a kategóriában eleve sok a 16-20 éves, akik azt hiszik hogy az élet habostorta....

Elég csak átkattintani a felnőtt párkapcsolatok kategóriába, ott már többen elmondják, hogy idősebb fejjel semmit sem csinálnának úgy mint fiatalon. Vannak akik már párkapcsolatot sem akarnának, legalábbis komolyabb elköteleződéssel nem.

Egyre többen vannak akik érzelmileg csalódtak, sokat buktak anyagilag, mentálisan csinálta ki őket valaki stb.

Ezek az emberek már megválogatják, erősen szűrik, hogy kit engednek közel magukhoz (legalábbis aki egy kicsit is tudatos). Sokan már eleve egyedül akarnak élni és csak összejárogatnak másokkal.

Persze az emberek nem egyformák!

Van aki pofára esik vagy 100x, és 101x-re is feláll, és újra beleáll egy ugyanolyan "kapcsolódásba" (párkapcsolat, rokoni kapcsolat, baráti kapcsolat). Hiába esik pofára, hiába él át lelki fájdalmat (van akit testileg is bántalmaznak) akkor is kezdi elölről. Ők a nagy túlélők, olyan az idegrendszerük meg a hitük, hogy ezt bírják csinálni.

Mások meg egy csalódás után azt mondják, hogy köszi, nekem ehhez hasonló érzésre többet nincs szükségem (se rokontól, sem párkapcsolatban).

Egyik verzió sem jó vagy rossz!

Ugyanis a döntést saját magával kapcsolatban, mindenki maga hozza meg!

Tehát ha te "függő" akarsz lenni akkor legyél az!

Ha én nem akarok függeni sem lelkileg, sem anyagilag, sem sehogy, akkor ehhez nekem is jogom van! Ennyi!

Van akinek el kell jutnia az ún. életközépi válságig, hogy el tudja dönteni hogy még hányszor hajlandó másokba invesztálni (lelkileg, testileg, anyagilag, szellemileg...).

Azt kell megérteni hogy az emberek nem egyformák!

Ami nekem jó, az neked nem biztos!

De attól még nem gondolnám azt, ha valaki leírja a véleményét, akkor nem lenne hasznos a válasza.