Hogy ne legyek az az ember, aki lassan azért is elnézést kér, hogy létezik?

"Tegyél először csak egy kis lépést, pl: mond el a saját véleményed ha kérdezik. Vagy bármi olyat, ami félelmet keltett eddig. Minden nap csak 1x tedd meg, majd amikor látod te is, hogy amit gondolsz, az csak a fejedbe létezik ( lenézés, csalódás keltés, rossz benyomás) utána magabiztosabb leszel. "

Ez így nagyon szépen le van írva, de az olyan ember, mint a kérdező, ezt nem fogja tudni megcsinálni.

Tegyük fel, mégis kiáll a véleménye mellett. Szinte borítékolható, hogy semmit nem fog aludni az éjjel, mert azon fog kattogni, hogy "basszus, miért nem maradtam inkább csendben, most azt gondolják rólam, hogy..."

Ez nem így megy. Egy anorexiásnak sem tudod megmagyarázni, hogy "egy kicsivel többet egyél már, naaa! Meglátod, jobb lesz utána!"

Ez nem így működik.

A kerdezőnek megfelelő szakember mellett, több hónapnyi\évnyi terápia kell.

Mert itt nem csak a szégyenlősséggel van a gond, hanem magában az emberben van valami.

Le kell túrni egészen mélyre, onnan kell megoldani a problémát, nem pedig a tüneteket eltüntetni azzal, hogy eljátszom, minden rendben.

Ezt magyarázom hónapok óta, mint az utolsó. Nem tudunk személyiséget, eszközt adni neten keresztül. Hiába írja mindenki a tét nélküli okosságokat, az állj ki magadért, engedd el, stb. dumát. Csináld ezt, csináld azt. Egyszerűen nem lehet ilyet pontokba szedve tanácsolni Nem tudja alkalmazni a kérdező. Máshogy nőtt fel, más hitrendszere van. Ha kiállna magáért, olyan szintű gyomorideg, frusztráció alakulna ki benne, hogy vajon mit gondol a másik, hogy ezt nem tudja elképzelni az, aki nem ilyen.

Én el tudom, mert ilyen voltam.

Nekem is egy megoldás volt. Segítséget kérni.

#14 (ma 19:01)

Álszent és/vagy önbecsapós duma ez a "nem akarok senkit se terhelni az ezzel-azzal". Igazából saját magát nem akarja terhelni bármiféle érzelmi kényelmetlenséggel az aki ezt mondja, és még sunyi módon önsajnáltatás is, "oh, hogyha meghalok az én temetésem blablabla".

Én is voltam nagyon félénk, nekem az segített, hogy imádkoztak értem és elmúlt. Ha nem vagy keresztény és nem mozogsz az ilyen körökben, akkor még ezeket tudom ajánlani:

- Próbálj nem gondolkodni, hogy mit mondasz hanem csak mondd ki amit elsőre gondolsz.

- Tudatosítsd magadban, hogy mindenki ugyanúgy magával van elfoglalva és senki nem azt figyeli hogy na most ki mennyire béna.

- Ha bántás ér valaki részéről, akkor az valószínűleg őt minősíti, nem téged.

Nekem az egész felélnkségem egy nagyon mély kisebbségi komplexusból származott. Azaz úgy hittem, hogy rosszabb ember vagyok mint a többiek, nem érdemlek annyit mint ők. Hidd el, hogy mindenkinek van vaj a füle mögött, mindenkinek voltak nehéz pillanatai. Egyáltalán nem vagy egyedül. Racionálisan ezt könnyű belátni, de szívvel annyira nem. Ebben tud segíteni egy terapeuta vagy pap.

Hát én vagy húsz éves koromig ilyen voltam, pl. odajött egy szép lány, és kifejezte, hogy ő most "udvarol" nekem, de én csak vörös fejjel hallgattam, amíg el nem ment. Pedig tetszett. Több ilyen volt. Borzalmas, meg akartam halni a kíntól. Már akkor el kellett volna menjek terápiára. De hol voltam attól! Nálam az volt a fő gond valszeg, hogy anyám egyedül nevelt a nagyszüleimmel éltünk együtt, és a családban mindenki úgy viselkedett, mintha nem létezne szexualitás. Semmilyen gesztus, bók, ölelés. Plusz anyám gyűlölte a szüleit és paranoiás volt. Ezért valszeg az lett, hogy én úgy tanultam meg, hogy bennem az ébredező késztetések nem normálisak, ezért ezeket brutálisan elnyomtam. Meg hát nem ismertem apámat, nem volt férfias mint előttem. A nagyapám egy elkényeztetett művész volt, akitől anyám undorodott...

Ettől viszont iszonyúan zavarba jöttem, ha egy olyan éteri/angyali lény, mint egy lány tetszett, egyáltalán nem voltam képes elképzelni, hogy nekem hozzá közöm lehet, ez egyszerűen képtelenségnek tűnt! Aztán 24 évesen nagy külső rásegítéssel, unszolással lett barátnőm. A lány gondolom úgy élte meg, hogy én kihasználtam őt. Ez is csodás. De azóta se vagyok képes úgy igazán közel engedni valakit. A 6. terápiára járok. Olvasok könyveket, sok mindent megértettem, traumák, rossz minták, kevés próbálkozás. Pokoli volt. Valszeg neked is kellene pszichoterápia, hogy legyen önbizalmad, önbecsülésed, elfogadd magad, a magad szexualitását, meg ilyenek. Hátha te nem vagy annyira elcsesződve és hamarabb sikerül magadhoz térned. Vannak ingyenes terápiák is, ha nincs másra lehetőséged. Vagy szexuálterápia, vagy valami szorongás elleni módszer, vagy sématerápia (?). Mindenesetre ne húzd az időd!

9,18 voltam. 50F