Miért nem lehetett normálisan beszélni velem, miért kellett flegmázni?
Vonattal utaztam haza, IC helyjegyes szerelvényen. Az én jegyem egy olyan helyre szólt ami két üléses hely, viszont közvetlen mögötte volt egy olyan hely, ami egy üléses és mivel nem ült ott senki, ezért odaültem, pláne azért, mert az ablak melletti hely volt, ahova meg nekem szólt a jegyem, az nem ablak melletti, hanem külső székre szólt, azaz azt is folyamatosan kellett volna figyelnem, hogy a mellettem ülő mikor akar leszállni, mert akkor fel kell állnom, meg ez az egy személyes hely kényelmesebb, több a hely, nem ül melletted senki.
Elindultunk a Déliből, Kelenföldön még sok ember felszállt, és odalépett hozzám egy srác, hogy neharagudjak, de ide szól a jegye, és megkért, hogy álljak fel.
Mondtam neki, hogy tudom, hogy nem ide szól a jegyem, de már elhelyezkedtem itt, mutattam neki, hogy hova szól a jegyem, hogy oda leülhessen.
Erre tiszta flegmán annyit mondott, hogy és?
Ekkor elismételtem magam, erre annyit mondott, hogy figyelj, leszarom, nem az én hülyeségem, hogy berendezkedtél egy olyan helyre, ahova nem szól a jegyed, menj ülj oda arra helyre, ahova a jegyed szól.
Nagyon flegma, és lekezelő volt, ha nem siettem volna haza, akkor biztos, hogy fizikai attrocitásig is elmentem volna ha szükséges, de nem akartam egy hülye miatt rendőrségi ügyet.
#21
Ez csak a szokásos itteni. Ne lepődj meg rajta. Itt sokaknak hatalmas a szája élőben pedig lapulnak.
Kerdezo -> 🤡🤡🤡
En is felallitottalak volna. Ha az en jegyem szol a kenyelmesebb helyre, akkor en ulok ott. Pont.
Egyetemistaként sokat vonatoztam. Volt, hogy IC-re szólt a jegyem, mert akkor fix lesz helyem (egy időben mindig akkor mentem vissza a koliba mikor a legtöbb ember).
Volt nekem is, hogy ült valaki a helyemen, de nem szóltam neki vagy valami, inkább leültem máshova, de ott meg az a rossz, hogy figyelni kell, nehogy valaki olyan szálljon fel, akinek oda szól a jegye és akkor utána bőröndöstől cuccolhattam volna el.
Nem értem az embereket, miért nem oda ülnek le, ahova szól a jegy. Nemhiába vettek helyjegyet.
Hozzátenném, hogy Szegedre utaztam, ott a vonat nem csak IC kocsikból áll, hanem sima 2. osztályúból is, szóval ezért kellett direkt az IC helyjegy, hogy legalább ot le tudjak ülni, legyen fix helyem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!