Vannak itt még olyanok, akik úgy gondolják most: sosem szeretnének gyereket vállalni?

Nekem is ugyanez a véleményem, de mégis lett gyerekem (tervezetten). Most inkább nem mennék bele a részletekbe, de a véleményem nem változott: túl sok lemondás és nagyon nagy felelősség. Van akinek nem való ez, valószínűleg nekem sem. Ehhez mazochistának kell lenni kicsit és baromi szerencsésnek kell lenni, hogy könnyű babát dobjon a gép.

Néhány dologban pozitívan csalódtam magamban, de sokkal intenzívebb a neheze, mint azt el tudtam képzelni.

Természetesen szeretem a gyerekem és minden erőmmel próbálok jó anya lenni, megteszek mindent hogy neki jó legyen, de közben én sorvadok el. Az alapszükségleteimről kell lemondjak folyamatosan hónapok óta minden egyes nap - evés, alvás, fürdés, wc - nem pedig a hobbikról, extrákról. És közben ugye mosolyogva énekelni, hogy nehogy sírjon, mert megelőzni könnyebb mint utólag megnyugtatni. Tudtam, hogy nehéz lesz, de átélni más.

Persze ha valaki lazábban kezeli és nem ébreszt benne bűntudatot minden ami létezik, akkor könnyebben is lehet csinálni. Az anyák kb. mindenért ölik egymást császár nem szülés, tápszer méreg, aki 6 hónapos kor előtt táplál hozzá az őrült akkor is ha az orvos mondta, a TV a Sátán találmánya és vége nincs ezeknek.

Én sem vágyom gyerekre, pedig szeretem őket, néha szoktam is menni ismerősökhöz babalátogatóba.

Azt nem állitom hogy sosem szeretnék, de rettegek a terhességtől a vele járó körülményektől stb. és az első kb. 5-8 évtől, mert amikor már kezd kicsit önálló lenni, utána már picit könnyebb.

27N

Utálom a gyerekeket. Nincs türelmem hozzájuk. Inkább tartok állatokat.

A másik meg; a nő magának szül.

Egy kezemen meg tudom számolni hány olyan családot ismerek, ahol az apa nem lépett le. Akar gyereket, sokszor ő erőlteti rá a nőre, majd lelép, és kinek a nyakán marad a gyerek? Az anyának. Apuci éli világát, feketén dolgozik, nem fizet. Anyuka meg oldja meg 120-160ezres fizuból a gyereknevelést. Én nem tudnám szeretni a gyereket. Azt látnám benne, hogy tönkrement miatta az életem. Egy parazita pénztemető. Gyűlölném. Lehet bántanám is...

Tudom magamról hogy ez lenne, ezért is felesleges bevállalnom. Sok nő feláldozza az életét szingli anyaként, szereti a gyerekét, de nem mindenkiben van meg ez az érzés.

Én szeretnèk is meg nem is.Elmèletileg szeretnék gyereket,de ahhoz normàlis élet kellenne.Mivel nem tudok saját lakást/házat venni,és nem àllunk túl jól anyagilag a párommal,inkább nem vállalunkgyereket.

Most 34 éves vagyok,35 évesen meg már amúgy is késő.De ha hirtelen meggazdagodnèk,talàn.

Nem szeretnék. Ugyanígy és ugyanazért amiért te.

Plusz a sok átdolgozatlan, és átdolgozhatatlan örökletes meg transzgenerációs sz@rságért se, amit én biztos nem adok tovább senkinek.

1) Sex-repulsed aszexuális vagyok. Annyira rossz élmény a szex, hogy a "cél érdekében" sem lennék képes megtenni.

2)Mint a rokonságban oly' sokan én is neurotikus alkat vagyok, állandó hajlammal a súlyosabb mentális betegségre. Voltam is már "mélyen", többször is. Az, hogy évek óta egészen jó állapotban vagyok, folyamatos odafigyelés eredménye: Az elegendő alvás és idő a kikapcsolódásra/meditációra kulcsfontosságú. Plusz, egy szorongásos evészavar miatt jóval lassabban eszek az átlagnál, erre napi szinten több idő kell, mint másnak.

Ezekre egy kisgyermek érthető módon a legnagyobb jóindulattal se tudna tekintettel lenni. Nekem meg nem lenne kapacitásom megfelelő színvonalon gondoskodni róla, ahogy anyámnak se volt rólam, pedig igyekezett és rengeteget fáradozott.

3) Egyszerűen nem érzek vágyat a gyermekvállalásra.

Hogy azért, mert tudom, hogy az 1) és 2)-es okból amúgy sem tanácsos vállalni, vagy alapból sem vágynék rá, ha minden rendben lenne velem...ezen mostanság is aktívan gondolkozom, erre még nem tudok válaszolni.

23/N