Ez valami mentális betegség lehet? Mi belőle a kiút?

Sziasztok! 21 éves vagyok. Életem egyik “fekete foltja” a folytonos megfélési kényszerem illetve ebből kifolyólagos hazudozás (elsősorban önmagamnak és közeli ismerőseimnek). Nagyon bánt, hogy még sosem volt renden kapcsolatom és lányok terén nem állok jól. Sok mindenkitől megkapom, hogy nem gondolták volna, hogy nincs/nem volt még barátnőm, hiszen társasági ember vagyok és a kinézetemre sem panaszkodhatom. Rendszeresen sportolok (heti ötször kondizom), a bőröm tiszta, 2 hetente járok fodrászhoz, divatosan öltözködöm, könnyen barátkozom.

De lányokkal valahogy nem megy. De nem is ez a lényeg, hanem saját magamar tartom teljesítmény kényszer alatt. Az egyetemi tanulmányaim nem haladnak jól, amikor valaki kérdezi hogy ez meg az a vizsgám milyen lett mindig azt hazudom, hogy nem tudom az eredményt, pedig megbuktam. Azt mondom tanultam, de nem tanultam.

Sokat hazudok magamról, hogy mennyire összeszedett az életem, de valójában nem az.

Amikor ismerkedem nem merek lépni, mert félek a visszautasítástól és mások mit szólnak ha xy lánnyal lennék, vele ismerkedem stb.

Annyi embert ismerek, akiket ezek a dolgok egyáltalán nem érdekelnek, én is ilyen szeretnék lenni de nem tudok.

Sokat telefonozok és olvasgatok, sorvasztom az agyam szociális médiával, pedig tanulnom kéne. Mostanában sok dolgot össze “tákoltam”. Ami vizsgám meglett az csalással vagy szerencsével, nem alapos tanulás utáni jó eredménnyel.

A barátaimat hanyagolom, mert azt mondom tanulok de mégsem. A lányt akivel ismerkedem vagy fél éve szivatom, hogy találkozzunk, de lemondom mert nincs kedvem. Talán négyszer ha randiztunk 6 hónap alatt.

Egyszerűen kezd minden széthullani. Nagyon félek az emberek véleményétől, de nem tudom miért.

Nem is tudom megfogalmazni pontosan mi van velem és mit érzek. Sokszor lefekvés előtt megfogadom, hogy változtatok, majd reggel a világ összes kifogásával elnyomom ezeket.

Mondom a nagy bánatom a barátnő. Nem tudom miért, lehet nincs elég önbizalmam, mert egy első randin túli jó beszélgetés és humoros időtöltés utánig nem jutok el sokszor sajnos. Amikor komolyra fordulna egyszerűen sosem merek elégge “nyomulni”. Nem mondom el mit érzek, nem közeledem, aztán előbb utóbb offolnak.

Illetve 16 éves korom óta a két kezemen meg tudom számolni hány lánnyal randiztam és beszélgettem és mindnek ugyan az lett a vége. Hanyagoltak mert nem léptem. 17 éves koromban volt egy erősebb önbizalom löketem, sok lánnyal smároltam buliban, és volt egy kb 3 hetes kapcsolatom aminek végül egy költözés miatt vége lett.

De azóta csak telnek a hónapok, évek és semmi. Hébe hóban felbukkan valaki aki érdeklődik, talán egyszer-kétszer egy évben, de ennyi.

Hogyan kezdjek változtatni, mert egyre jobban magamba fordulok, elegem van a folyamatos tologatásból és majd majd majd-ból, de nem megy.

Nagyon szükségem lenne valakire, akinek meg tudok nyílni, illetve valaki akit közel tudok magamhoz engedni, és elmulasztaná a gondjaimat. Gondolkoztam pszichológuson, de fogalmam sincs mit mondanék neki, neki is jó eséllyel hazudoznék mert ezeket nem merem arccal, névvel felvállalni.

Egyszerűen nem látom a kiutat ebből a helyzetből. Annyi barátom van, akinek mintha a párjukat nekik teremtették volna és örökké együtt lesznek. Én is ismerek lányokat, akikkel egy az egyben ugyan az a humorunk, érdeklődésünk de nem megy semerre.