18 éves korodtól hogyan alakult az életed napjainkig?

Fősuli skizofrénia kibukás fősuliról féléve meggyógyultam. De leszrom most is van problémám

30eves vagyok

Magánélet: 1 éves kapcsolat aztán 3-4 párhónapos, aztán egy négyéves, amiben volt eljegyzés, amiből most léptem ki

Egészségügy: az allergiám maradt, 20 évesen kezdtem el heti 4-5 alkalommal újra sportolni (utoljára 14 évesen), onnantól fogva ezt tartom és minden más szempontból rendben vagyok

Iskola: azóta egyetemre járok. Most épp a harmadik képzésem végét taposom informatikai területen, jövőre felvételizek PhD-ra.

Munka: 5 éve dolgozom a szakmában részmunkaidőben, egy éve kutatok mellette

Azt csinálom, amit szeretnék. Ott tartok, ahol szeretnék. Hoztam rossz döntéseket, de legalább nem ragadtam a szarban gyávaságból

Igazából elégedett vagyok.

26n

Magánélet inkább sajnos lejtmenet. 3 legjobb barátom is sikeredett elvesztenem azóta (távolság miatt csakis online kommunikáció maradt, úgy meg sajnos hamar elhalt az egész; egy ideig próbálkoztam, de hamar beláttam, hogy ők már továbbléptek és nekem is kellene), és sajnos csak felületesebb baráti kapcsolatok köttettek azóta, bár vannak köztük közelebbiek. Párkapcsolatom a mai napig nincsen, sosem volt. Néha amúgy megvisel, meg zavar a tapasztalatlanságom, pedig 20 éves koromig nem volt rá igényem. Viszont, megint csak néha, mégis úgy érzem, hogy most sem vagyok rá kész..

Cserébe dolgozni kezdtem önmagamon, sokkal határozottabb és nyitottabb lettem, lazán megy a small talk is, és szinte bárhova megyek, mindig sikerül új emberekkel beszélgetnem. Többet is mosolygok és állítólag a kisugárzásom is javult.

Egészségem.. hát.. végül sikerült megúsznom a lábműtétet, de még mindig nem az igazi. Tavaly kiderült pár allergia (paradicsom, méz zavar a leginkább, mert imádtam őket), viszont ezektől eltekintve rendben voltam, a szokásos évi 2-3 nátha is leredukálódott évi 1-re, mert jobban kezdtem magamra odafigyelni.

A mentális egészségem azonban '21-ben és tavaly nyáron borzasztó állapotban volt, de végül sikerült belőle kievickélnem, nagyjából önerőből. Erősebb szorongás és depresszió volt. Viszont összességében nincs okom panaszra, ami remélem így is marad.

Suli és munka. Erre végre büszke vagyok. Utolsó pillanatban megváltoztattam az egyetemekre való jelentkezésem sorrendjét és egy olyan szakra kerültem be, az újonnan elsőnek megjelölt helyre és szakra, amit teljesen angolul tanítanak. Emiatt rengeteg külföldi kortárssal ismerkedtem meg, közülük ketten vannak, akikkel egész közeli, lassan már barátság van kialakulóban. Egyikükkel szerintem ez már az. Jelenleg az utolsó tanulós félévemben vagyok, bukás és csúszás nélkül jutottam el eddig, és remélem ez így is marad. Illetve.. ha minden jól megy, a gyakorlatom külföldön végzem el, egyik szaktársammal, már elindítottuk a dolgot és reménykedünk. A tanáraim közül páran felfigyeltek rám, és egyiküknek hála, személyesen engem kerestek fel egy komolyabb ösztöndíjas munkára, az egyetemen belül. Illetve, szinte az összes tanár név szerint emlékszik rám, és mosolyogva köszönnek vissza, ami valami hihetetlenül jó érzés! A munka miatt bőven volt, van lehetőségem kipróbálni magam különböző területeken, és kisebb kihívás is helyenként. De mindenképp kilendít a komfortzónámból. Szóval a sulinak, a tanáraimnak már most nagyon sokat köszönhetek, és hálás is vagyok mindenért.

Lassan 23 leszek, és hát.. a magánéleti részt nagyon nem így képzeltem el; azt hittem a gimis, általános iskolás barátságok tovább megmaradnak, illetve, azt is, hogy ennyi idősen azért legalább lesz már egy stabil, több éve tartó, megbízható kapcsolatom, szeretetben, meg ilyenek. Viszont egyetemen sokkal hamarabb megtaláltam magam, alakítottam ki kapcsolatokat, lettem egy társaság tagja, mint gondoltam volna, és nyitottabb, beszédesebb is lettem.

A sulis, munkás rész pedig messze felülmúlta az elvárásaim, illetve azokat is, amiket előtte álmodoztam.

Voltam életveszélyes állapotban, megműtöttek, élek - ez nagy dolog, mert nem volt sok esély a dokik szerint.

Nyelvvizsgáztam, megszereztem a jogsit is.

Tanultam, diplomáztam, szakvizsgáztam, dolgozok, szeretem, amit csinálok, bár arányaiban egyre rosszabbul fizetnek (minden drága lett, a fizetésem nem emelték).

Házasságban élek, lett 2 gyerekem.

Minden sínen lenne, de a legjobb barátaim külföldre kerültek. Kevés a szabad időm, így nehéz új barátokat szerezni, mármint igazi mély baráti kapcsolatok nehezebben alakulnak ki már meglévő család mellett.

A kevés pénzen kívül ez az egy, ami rossz az életemben.

18 évesen az volt az álmom, hogy média, pr területen helyezkedjek el, ezért elkezdtem azt tanulni, lett is egy olyan diplomám. Szülői támogatás híján elkezdtem dolgozni suli mellett és beszippantott az egészségügy, szóval mire lediplomáztam, nem érdekelt a média világa. Vidékről Budapestre költöztem, a szakmámban fejlesztettem magam, lett tartós párkapcsolatom, 2 szép gyerek, lett egy egészségügyi diplomám is a gyerekek mellett, azóta is az eüben dolgozom, már jól keresek, a szakmámban nagyon jól teljesítek, a párkapcsolatom eldöcög, együtt vagyunk, egyben van a családunk már 15 éve, ez nagy dolog a mai világban. :) Összességében olyan életet élek, amilyenre vágytam.

40/N