Alacsony férfiak, ti nem szorongtok az emberek között az alacsonyságotok miatt?
Megmondom őszintén, hogy régen semmi bajom nem volt a magasságommal, de mostanában nagyon zavar.
27 éves vagyok, 175 cm magas vagyok, és bárhova megyek, az emberek nagy része (főleg a fiatalok) magasabbak nálam.
Nagyon kiábrándító tud lenni, amikor egy 15 éves srác vagy lány elmegy mellettem és kb. 180 centi magas vagy netán 185.
Múltkor középiskolás diákokkal utaztam, és eltörpöltem az összes mellett szinte, úgy éreztem magamat, mint egy fejlődésbe visszamaradt ember, szinte remegtem a buszon leszálláskor.
Ezek után már nem is merek menni sehova sem a munkahelyemen kívül, mert egyszerűen olyan szintű szorongást okoz ez nekem.
Amikor még én középiskolás voltam, akkor az osztályomban sok alacsonyabb fiú volt nálam, illetve velem egymagasak voltak, illetve alig volt 180 cm feletti volt az osztályomban.
Tehát szerintem az én magaságom nem átlagosnak számít, hanem kifejezetten alacsonynak, sajnos. Ez a magasság a mostani fiatal lányoknak az átlagmagassága.
175 centisen te egyáltalán miért foglalkozol ezzel? Átlagmagas vagy, nem alacsony.
Én 167 centi vagyok 18 évesen, de engem mondjuk egyáltalán nem érdekel a dolog. Alapból is az a típus vagyok, akit nagyon nehéz megsérteni, és nem igazán érdekel mások véleménye. De ez nálad már beteges, hogy 27 évesen ezen agyalsz, hogy ki néz meg téged az átlagos magasságod miatt...
Visszatérve a kérdésre nem, nem szoktam emiatt szorongani. Mindig akad más értelmesebb dolog amin kattog az agyam minthogy: ,,jézusom, ő most magasabb nálam.!"
"én ezt nem tudom elfogadni magamban"
Fordulj pszichológushoz, hogy segítsen benne!
Nem ciki szakemberhez fordulni, meg nem macsóság kérdése. Én meg dadogtam és elmentem logopédushoz. Az a dolga, azért tanult, hogy segítsen!
Értem, köszönöm a válaszokat.
Igazából azóta zavar ez az egész (kb. fél éve) mióta beleszerettem az egyik kolléganőmbe, és ő is olyan 175 cm körül lehet, sőt lehet hogy magasabb is nálam. Előtte nem is érdekelt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!