Álltatok már bosszút olyanon, aki tisztességtelen volt veletek?
Előre eltervezetten átvert valaki. Mikor kiderült, semmilyen megbánást nem mutatott, sőt, még engem kezdett el hibáztatni, és neki állt feljebb.
Sosem voltam bosszúálló ember, de most az igazságérzetem azt mondja, hogy valamilyen módon adjam vissza azt, amit nekem okozott.
Ugyanakkor a bosszú által úgy érezném, ugyanolyan vagyok, mint ő.
Voltatok már ilyen, vagy hasonló helyzetben? Mit tanácsoltok?
Igen én is álltam bosszút. Pedig normális ember vagyok hidd el. De ha valaki odáig aljasodik hogy nekem szándékosan keresztbe tesz, hát azt nem hagyom annyiban.
Hozzateszem, én meg eddigi életemben senkivel nem tettem rosszat tudatosan.
Ha pedig véletlenül okoz nekem kárt valaki, azzal nincs semmi baj. Előfordul.
Én sem vagyok a busszúk embere, de volt már olyan eset amikor úgy éreztem hogy meg kell tennem, és akkor a dühöm miatt nem érdekelt hogy akkor lealacsonyodok az Ő szintjére, meg izé, és tudtam hogy ettől nem fog megoldódni a probléma, mert pontosan tudtam hogy nem ez a megoldás arra hogy a károm rendeződjön. De mégis megtettem mert a lelkemnek ez baromi jól esett. Azt teljes mértékben elismerem hogy ebből semmi hasznom nem lett, és tudtam is előre hogy nem is lesz. De a lelkemnek jól esett hogy picit visszavágtam és ezen felül kapott az illető még pár pofont az élettől, és érezte hogy milyen érzés amikor Ő jár rosszul. Nekem ez a látvány megérte.
Igaz a problémámra más megoldást kellett találjak ami plusz gond volt nekem, de jó érzés volt hogy visszavághattam.
A bosszúállás nem az én módszerem. Az élettől úgyis visszakapja. Nem kell nekem ahhoz segédkezni.
Én ilyen esetben a lehető legtávolabb megyek az illetőtől, és élvezem a szabadságot, és a lehetőséget, hogy le tudtam sz@rni annyira, hogy eszembe se jut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!