Hogy húztok határt? Írnátok példákat? Nem arra gondolok, mikor mérgező emberekkel szemben. Bármilyen más esetben. Nem nyomnak el, nem akarnak nektek rosszat.

Ja, bocs, előző voltam, nem "hol" húzok határt, hanem "hogy" húzok határt, elnéztem.

Én megmondom, hogy bocs, de nem fér bele/nincs időm/nem szeretnék belemászni, mert bonyolult a dolog. (Könyvelő vagyok, szóval nálam ezek a fő határhúzási eszközök.) Ha nem akarok belehülyülni.

8-ra: Unokatesóm felhívott, hogy jön haza Németországból (ott lakik és dolgozik), és most aztán már tényleg, de tényleg eljön egy napra. (Ígérgeti már két éve, mondjuk én amúgy sem erőltetem).

Mivel pont a tervezett szemműtétem másnapján jött volna, mosolyogva mondtam neki a telóba, hogy bármikor, de most nem, mert frissen lesz műtve a szemem, pihizni fogok egész nap, és még utána is napokig. De amikor legközelebb jön (egy év múlva), nagyon szívesen látom.

Más példa: Legjobb barátnőm felhív, hogy a fiával jönnek Pestre, és ha már, akkor beugranának hozzám is. (Na ez az, amit tudom, hogy nem fél óra lenne). Normálisan megmondtam neki, hogy most nem alkalmas, áfa bevallás van, és hiába hét vége, dolgozom itthon. És ezért nem szeretnék éjszaka fent maradni, szükségem van az egész napra, hogy határidőre meglegyek.

Szintén rokon: Indítana egy KATA-s vállalkozást, idejönne, segítsek az indításban, és utána is könyveljem, természetesen pénzért gondolja. (Itt meg az van, hogy én rokonnak nem dolgozok, se pénzért, se ingyen). Neki is megmondtam a telefonba, hogy nem vállalok több ügyfelet, és amúgy sincs értelme, hogy 50 kilométerre legyen a könyvelője, nézzen körül a lakóhelyén.

Persze sokszor visszahallom, hogy "X nem segít." Hát jó, végülis mondhatni, hogy nem segítek, de nem is kavarom magam olyan helyzetbe, amit fogcsikorgatva tudnék teljesíteni, és a hátam közepébe sem kívánom. (De megvolt a tanulópénz, szóval azért fiatal koromban sok mindent bevállaltam, csak hogy megfeleljek.)

Nekem pont ilyen történet volt, kolléga akarta, hogy én busz helyett kocsizzak vele, és adjam neki a plusz bérletpénzt amit hivatalosan kapok, mondván win-win.

"Inkább nem szeretném, bocsi, csak amiatt, mert ha mindig hozzád kell igazodnom, akkor várnom kell, ha túlórázol. Én meg rohannék haza munka után, ismersz :D "

Nem lett belőle sértődés.

"Ez azt mutatja (szerintem), hogy inkább sértő, kemény lehetett."

Épp ez a lényeg: kemény volt és őszinte, de nem sértő. Ugyanis nem arról beszéltem, hogy ő milyen rossz, nem is arról, hogy amit csinált az milyen rossz. Arról beszéltem, hogy én hogyan éreztem magam.

"Pont ez a bajom. Hogy én ezt sose találom el."

Azt szokták elszúrni az emberek, hogy a keménységet akarják eltalálni, holott nem azzal van a baj, hogy mennyire vagy kemény, hanem hogy mit mondasz. Mondok egy példát.

Volt egy csapatom a munkahelyemen, ami tele volt konfliktussal. Leültem az egyik balhés sráccal sörözni, és próbáltam diplomatikusan elmagyarázni neki, hogy szerintem mit kellene másképp csinálnia, de ő az a típusú ember, akinek mindenre van egy válasza. Totál felcsesztem magam a tehetetlenségtől. Végül elegem lett és annyit mondtam neki: "figyelj Laci, én telibe szarom ezt az egészet, de tele van a tököm azzal, hogy a konfliktusaitok miatt állandóan gyomorideggel járok be dolgozni", majd felálltam és elmentem haza. Hazafelé meg szétdühöngtem magam, hogy ekkora egy f.szt.

A srác másnap reggel azzal fogadott, hogy bakker ő nem is gondolta, hogy ekkora bajt okoz a cicaharca, és ezt ő baromira sajnálja, és nem akarja ezt.

Két órát vitatkoztunk, és ez az egyetlen mondat volt a lényeg. Ugyanis egészen addig róla beszéltem: kritizáltam, célozgattam, tanácsokat osztogattam, manipulálni próbáltam. Ez volt az első mondat, ami rólam szólt, hogy én hogyan élem meg ezt az egészet. Az első őszinte mondatom.

"Akkor úgy tűnik a válaszokból, hogy mindenki jobban csinálja, mint én"

A lószart, csak leírtam pár sztorit, amire büszke vagyok. Egy éve a főnökömmel úgy össze sikerült veszni, hogy azóta is tartja tőlem a távolságot, mert beszóltam neki valamit nem szándékosan, amivel vérig sértettem.

Rendszeresen csinálok meg dolgokat, amiket a feleségem javasol, csak mert nem tudok ellene érveknlni, de közben minden percét utálom. Aztán meg én vagyok a frusztrált a családban, és nem értik, mi bajom.

A családi ebédeken a tököm ki van azzal, hogy a feleségem családja nem figyel oda egymásra, de nem szólok érte, csak passzív-agresszívan tüntetek, és nem értik, mi bajom van.

Nem megy könnyen, asszertíven viselkedni kib.szott nehéz.

"Szóval már az elején védekezni kell, amig még nincsennek megszokások"

Bocs, de a hideg futkosott a hátamon, miközben olvastam, amit írtál, és nem jó értelemben. Mint férj mondom: ellenem soha nem kell védekezni. Elég lenne, ha elmondanád, mit szeretnél.

Szörnyű az a kisebbrendűségi érzés, amit a társadalom a nőkbe nevel. Mindenhol csak a játszma, az önvédelem.