Mit tudnák ez ellen tenni?( borzalmasan idegesít)
Ezek a lakótársaid? ALAP, hogy nem mászkálunk be engedély nélkül egymás szobájába, ilyennel nem is fenyegetőzünk. Én időnként elmosogatok helyette - mert szeretek mosogatni, engem kikapcsol, meg mert utálom, ha mosatlan van a mosogatóban - és emiatt eszem ágában nem lenne szemrehányást tenni neki. Ha kitakarítom a konyhát, ahol ő egész héten vacsit főzött, miközben én heti egyszer főzök (de akkor ötnapnyit), akkor nyilván nem hánytorgatom fel, mert ő sem hánytorgatja fel azt, mikor én hagytam kupit (az ötnapnyi meal prep-em után), azzal a címszóval, hogy majd holnap eltakarítom, de nem várta meg a holnapot, mert ő aznap akart rendet.
Én a helyedben lépnék, ahol ennyire nem tisztelnek, hogy mondasz valamit, és nem veszik figyelembe, meg bejárkálnak a szobádba (vagy csak felvetik), az szerintem offos. Volt nekem is olyan lakótársam, akivel képtelen voltam együttélni, mert számomra már túl kupis volt, de erre nem az a megoldás, hogy terrorizálom, hanem az, hogy külön költöztünk...
Mindenesetre én ezek után a szobámat zárnám, az biztos.
Amúgy tényleg, kik ezek, lakótársaid, szüleid?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!