Mi az oka annak, hogy a Számítástechnika kategóriában vannak a legbunkóbb válaszolók?















Sejteni vélem sokak fejében miért ragadt meg az antiszociális informatikus klisé. Valamikor a 90-es években hallottam hasonlóról, amire itt páran utalni próbálnak. Hogy akkoriban még viszonylag szűk és belsőséges volt a szakma, viszont cserébe nagyon jól fizetett. És állítólag több volt köztük a tipikus bunkó is, egyrészt hogy megtartsa a pozícióját, elriassza a feltörekvő újoncokat. Másrészt mert adott neki egy biztos és magasabb pozíciót a cégnél is, a munkatársak között, amivel egy kettő visszaélt gondolom, próbálva istent játszani rendszergazdaként. Olvastam hasonlókról akkoriban, de még nagyon más világ volt azt is tudni kell! Elég sok nyílt bunkóság és a mai világban elképzelhetetlen prosztóság is teljesen nyíltan ment még akkoriban. És hát tegyük hozzá ez a magyar 90-es évek volt, hogy máshol hogyan mentek a dolgok arról nem tudok nyilatkozni, de gyanítom nem így.
Viszont ez 20-30 éve volt! Már a 2000-es években is hatalmasat fejlődött a szakma, emberileg és tudásilag is. Másik, normálisabb, nyitottabb generáció is van nálunk azóta, nem félti a tudását megosztani, mivel van neki rengeteg, és mivel kevésbé kókler mint a kezdeti informatikusok egy része, így hatalmas túltolt egóval sem kell kompenzálnia. Sőt továbbmegyek, szerintem a legtöbb haladó gondolkodású ember a tudomány mellett a technológia és informatika cégeken belül található. És ahogy a 12-es is írja, sokszor hatalmas projektek vannak rengeteg résztvevővel, tehát a csapatmunka is igencsak szükséges. Akiket én ismerek pl informatikusok, szinte kivétel nélkül jó arcok, és nagyon távol áll tőlük a bunkóság. 1-2t leszámítva, de ők ha mással foglalkoznának akkor se lennének jó emberek, és ez talán nem rosszabb arány így sem mintha bármilyen másik szakmáról is lenne szó.





Összességében minden kategóriában pont ugyanazok vannak. Régen sokkal jobban el volt ez különülve, megvolt mindenkinek a maga helye.
Most meg azt látom, hogy ugyanaz kérdez/válaszol a család kategóriában aki osztja az észt a számítástechnikában és a politika rovatban is.





Ez a "Google első találat" érdekes dolog.
Én kaptam már figyelmeztetést az oldalon amikor odaírtam a kérdezőnek, hogy ez amúgy Google első találat.
Közben meg van egy csomó kérdés, ahol a kérdező feltesz valami agresszív, uszító kérdést, és ha megkérdezik a válaszolók, mire alapozza, akkor rávágja hogy "Google a barátod".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!