Általános iskolás gyerekkel mit lehet tenni, ha retteg a méhektől, darazsaktól?
Pont azért írom ki most ezt a kérdést, mert még nem aktuális a jelenésük.
A húgom (most 8 éves) retteg a kérdésben szereplő rovaroktól. Én is annyira féltem tőlük, akárcsak ő, és anya bevallotta, hogy ő is csakugyan. Anya kinőtte ezt a félelmét, én méterekre kerülöm őket anélkül, hogy futnék vagy sikítanék, sőt nyugalommal elsétálok egy kisebb mellett, de a húgom még olyan, amilyen anno én voltam. Meglát egyet néhány méterre, és szó szerint felsikít, és aztán vagy közben odébb fut. Ez az udvaron nem lenne olyan vészes, de volt, hogy tanórán keveredett be egy darázs. Csöndben volt, azonban az óra helyett azt figyelte, merre repked, reszketett és kezében fogta könyvét, ha felé repülne, emellett állandóan, ha közelebb ért hozzá lehajolt. Rászólt a tanár, hogy fejezze ezt be, de a húgom FÉL ezektől a bogaraktól, az is csoda, hogy ennyire tudta magát kontrollálni. Engem és húgomat soha nem csípte darázs, rossz élményünk nincsen, ösztönösen van ez. Anyának nincs tippje, valahogy túlélte azt sok évet, nekem sincs tippem, én is csak túléltem valahogy, de még mindig rosszabbul viselem anyámnál. Húgom még fiatal, és ahogy nézem, a mi utunkat járja, hogy akaratlanul hülyét csinál magából. És nem azért, mert tőlünk ezt látta! Tudja, hogy nem bánt, szépnek tartja őket, a teste és az elméje szinkronban reagál. Az én gyerekkoromat, amikor hülyét csináltam magamból nem láthatta, nem is élt még, utána meg már kontrollálni tudtam magam. Tényleg nem tőlünk vette.
Valakinek van ötlete, mit lehetne tenni ezzel? Valószínűleg ő is kinövi vagy képes lesz nyugodtabban reagálni, de jobb lenne, ha addig is megúszná, hogy rászólnak a félelme miatt, osztálytársak és tanárok egyaránt. Az osztályból senki nem fél a méhektől, darazsaktól, egyedül ő. Említette korábban a tanár anyának, hogy nem bír nyugton maradni, és ezzel mások figyelmét is elvonja, de anyám sem tudott mit mondani erre, hogy fél a darazsaktól, és az említett reakció meg is lesz, amíg egy darázs ott röpköd a feje fölött. Más gond nincs vele, nagyon ügyes, kedves, jó tanuló, bár magától kicsit lusta, és egyelőre nem érdeklik a kütyük. Teljesen normális gyerek.
Tanácsok? :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!