Miért vagy megkeseredett?

Az anyagiak miatt.

18 éves korom óta dolgozok/tanulók egyszerre, spórolok, ahogy a férjem is, de azt látom sajnos így 30 évesen, hogy csak nagyon küszködve lehet a nulláról elérni és fenntartani egy átlag középosztálybeli életet, hiába a szorgalom és próbálkozás.

Mindig jön valami kiadás, valami elromlik, valami fontos kell, hiányzik az anyagi biztonsàg érzése, miközben magam körül csak azt látom, hogy mindenkit támogat anyagilag a család, ezért sokkal előrébb jàrnak feleannyi munkàval is.

Az anyagiak miatt.

Nem tudok más munkahelyet találni, ami annyira stabil, mint a mostani. Magánéleti problémáim is rátesznek, mert tele vagyok olyan emberekkel, akik nagyon sok energiámat emésztenek fel a viselkedésükkel.

Az utóbbi évek alatt egy csomó, velem egyidős barátom meghalt, fiatalon. Ez borzasztó. Nem voltak hülyék, a legkedvesebb és legönzetlenebb emberek voltak a világon. Nem a saját hibájukból haltak meg, ami még szomorúbb.

Más ember, aki egy aljas szemét, mindenkiben kárt tesz, ők pedig vígan élnek, talán 80 éves korukig is, a karrierjük és a pénzük pedig csak ível nagyban fölfele.

Nincs igazság.

A legutóbbi barátom halálom óta (3 éve) vagyok a megkeseredettség és a besavanyodottság elő példája.

Elegem van már minden emberből, elegem van ebből a világból is.

Annyira nem érdekel már semmi, annyira nem féltem már saját magam sem, hogy egy csomó hülyeséget megteszek (iszok, dohányzom, amit korábban teljesen elítéltem, egy ismerősöm sem élt ilyen dolgokkal, így ismerhettem meg normális és jóravaló embereket). Most már csak árnyéka vagyok magamnak.

Egész életemben betegeskedem, és az orvosok csak vonogatják a vállukat, meg kitalálnak olyan gyógymódokat, amik semmit nem használnak. Az iskolában hiába teszek meg mindent, csak közepes vagyok. Emiatt mindenkitől azt kapom, hogy lusta vagyok, tanuljak többet, vegyem komolyabban a dolgot, holott már így is annyi energiát teszek bele, amennyit csak tudok. Ha olyan szakmát választok, amit valamennyire szeretek is, akkor alig fogok megélni, és elfelejthetem, hogy valaha is kikerülök ebből a toxikus háztartásból. Max, ha hitelt veszek fel, amit aztán fizethetek halálomig. Az örökbefogadásról (mert a nyavalyáimat nem örökíteném át senkire inkább, úgyhogy maradna az örökbefogadás) ne is beszéljünk... Miből? Ilyen oktatási rendszer, meg egészségügy mellé? Mikor tudom, hogy kb 3-4 szakma közül választhat majd, ha nem akar nélkülözni? Ugyanmár...

Summa summárum, a környezetem elvárásaihoz képtelen vagyok felérni, az anyagi helyzetem kilátástalan és valószínűleg mindig az lesz, saját lakás szinte lehetetlen, családot alapítani lehet, de minek...