Milyen ember vagyok ha csak amiatt élek mert vannak akik szeretnek engem?

A szüleim meg a párom nagyon szeretnek engem és csak miattuk élek. Nem rosszból írom, de értem azokat az embereket akik pl nem tartják a kapcsolatot a szeretteikkel meg párkapcsolatuk sincs meg csak haverjaik vannak és ugyanúgy akarnak élni. Persze mindenki saját maga érzi ezt, de az életnek úgy szerintem tényleg nincs semmi értelme Ha nem oszthatod meg senkivel, nem érdekelsz őszintén senkit. Akkor minek küzdeni, minek csinálni az egészet? És ne gyertek azzal hogy “szereztem egy kutyát” stb… a kutya az kutya, az ember az ember. Én még normális vagyok és sose tudna semmilyen fajta állat vagy dolog olyan fontos lenni mint egy ember. Az autóm is aranyos meg fontos mégsem tartana önmagában vissza.

De egyébként őszintén vágyom a halálra, részben amiatt amik már történtek velem, meg csomó betegségem is van, meg átlátom az élet értelmetlenségét. Örülnék ha lenne reinkarnáció, de ha logikusan belegondolok arra jutok lehet az sincs. A keresztény nézetek csak ellenszenvet keltenek bennem és nem bírok hinni bennük.

Ha lenne egy gomb amit ha megnyomnék akkor elfelejtene mindenki aki szeret engem és meghalhatnék akkor megnyomnám. De ilyen sajnos nincs.

Normális gondolatok ezek?

Milyen ember lehetek ha ezt így gondolom?