Nem tanítottak meg nekem otthon a mindennapi életben szükséges dolgokat, ezért egy csomó mindent nem merek megpróbálni egyedül, de kínosnak érzem, hogy segítséget kérjek másoktól. Mit kezdjek ezzel?

Itt vagyok húsz évesen, egyetemi koliba. Előtte középiskolában is kolis voltam, de ott nem volt se szükségem, se lehetőségem megtanulni olyan alap dolgokat, hogy főzés, vagy a mosógép használata. Otthon a szüleim sosem tanítottak meg ilyesmikre, ha magamtól meg akartam próbálkozni meg lettem állítva nagy sápítozások közepedte, mondván, hogy el fogom bszni. És valahol el is hiszem ezt, annyiszor hallottam már. És most olyan kínos a helyzet, hogy a koliba nem is próbálkozok, mert közös terekről beszélünk, és nagyon kellemetlen belegondolni, hogy másnak feltűnik, hogy mondhatni vannak életképtelen dolgaim. A kaját még meg is oldom főzés nélkül, de nen örülök, hogy maximum kéthetente haza kell mennem a mosás miatt, mert indokolatlan félelmeim vannak. Magamnál életképesebb emberektől meg egyszerűen szégyenlek segítséget kérni, mert tök gáz, hogy húsz évesen nem tudok ilyeneket...