Le lehet még manapság nyűgözni valamivel egy fiatalt?

Én, mint 90-es "gyerek", le lehetett nyűgözni még sok mindennel. Egy új telefonnal, egy új laptoppal, egy nyaralással, egy darab csokival... Nem tudom, a mai generáció, akik szinte mindent megkapnak még azelőtt, hogy egyáltalán ráébredjenek a saját öntudatukra, ergo, nincs is első emlékük arról, mikor fogtak telefont a kezükbe mert már a babakocsiba is azt nyomkodják (tisztelet a kivételnek), ezt az új generációt, akiknek az agya folyamatos a legmagasabb hatású impulzusokat kapja, így az viszont (meglátásom szerint) elinflálódik bennük ez a sok hatás. Egy időn túl már nem lesz neurológiai hatása semminek, és ez elfásuláshoz vezet. Másrészről, szerintem a mai gyerekek, tinédzserek, vagy fiatal felnőttek egyszerűen nem szenvednek eleget. Oké, ez rögtön egy ellenszenves boomer kijelentés, de engem konkrétan még vertek és terrorizáltak a tanárok, nekem még gimnazistaként is minden egyes nap 40 percem elment amiatt, hogy szénnel kellett befűtenem otthon a kazánt, különben nem volt meleg. Nagy munkanélküliség volt, úgyhogy a főnökök mindig kényelmes pozícióba voltak abból a szempontból, hogy simán megalázhatták az alkalmazottaikat, mert ha valaki felmondott vagy kirúgtak, jött helyére bőven utánpótlás. Ma szinte már a munkavállaló fenyegetheti a munkáltatót, hogy felmond, mert munkaerőhiány van. Sok ilyen dolgot sorolhatnék még, talán az egyetlen negatívuma a jelen kornak a 30 évvel ezelőttihez képest nehézség terén, hogy most jövőképe nem nagyon van a fiataloknak, mert egy hanyatló világba születtek bele. Persze, már a 90-es években is hanyatló világba voltunk, de ott még valahogy el lehetett adni, hogy fejlődünk, és valamilyen szinten tényleg fejlődtünk is, de ez a fejlődés most megrekedni látszik. Azt veszem észre, hogy az emberek 80-90%-a egyszerűen már nem akar semmibe sok munkát beleölni. Csak úgy ímmel-ámmal dolgoznak akár a kőművesek, akár a szerelők, akár a takarítók, vagy bárki. Lehet, hogy ez régen is így volt, vagy hogy mindez emberfüggő, de szerintem mondjuk egy 1920 környékén élt kőműves, bányász, vagy gyári munkás összehasonlíthatatlanul többet dolgozott, és hatékonyabban, mint egy mostani dolgozó. Ez például már az épületek minőségén is látszik. Egy 100 éve épült budapesti társasház sokkal jobban meg van építve, mint egy most felhúzott, és sokkal tovább fent is fognak maradni a régi épületek, hiába öregebbek jóval. 500 év múlva a 19. századi, vagy az előtti budapesti épületek még jó eséllyel állni fognak, mialatt a panelházak, vagy az újépítésű társasházak már rég a varjak emlékeit is nélkülözni fogják. De mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a régi emberek sokkal többet szenvedtek valószínűleg, mint a maiak, de pont emiatt tudták az életet mégis jobban élvezni, legalábbis, azokat a pillanatokat, amik örömet okoztak nekik, sokkal jobban át tudták élni. Egy nyaralás maga volt az öröm, ahol minden gőzt kiengedhettek. Manapság egy kényelmes munkahelyű fiatalnak maga a munkaidő is nyaralás kis túlzással. Nem tudják, milyen lemenni egy szénbányába, és 12 óra kőkemény csíletologatás, meg csákányozás után, a 60 C°-os bányából, szénfeketére koszolódva előcsoszogni, mint egy élőhalott, már ha egyáltalán túlélték a napot, és nem omlott rájuk a bánya. Én sem tudom elképzelni, ez milyen lehetett, de gondolom nem túl könnyű. De ha a nehézségek adnak mércét annak, milyenek az emelkedett pillanatok, akkor mi azt sem tudhatjuk, milyen jó lehetett ilyen munkanap után hazaérni a kényelmes otthonba (mert a bányászokat azért megbecsülték régen, jól is kerestek, és sok különleges juttatásban is részesültek, például kaptak olcsó nyaralókat, szenet, tiszteletet.)

Bocsi, kicsit hosszú lett...