Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Eltérő IQ szint két különböző...

Eltérő IQ szint két különböző méréskor?

Figyelt kérdés

Világ életemben gyenge voltam matematikából, általános iskolában mindig átrugdosott a tanár egy kettessel, majd bekerültem gimnáziumba. Folyton matek órára kellett gyakorolnom, ezért a többi tantárgyra nagyon kevés időm volt, így a tanulmányi átlagom is alacsonyabb lett. Viszont a matematika jegyeim így is jobb esetben kettesek voltak.


Ezután elkerültem a pedagógiai szakszolgálathoz, ahol minden szükséges vizsgálatot megcsináltak, köztük IQ tesztet is (MAWI). Akkor az eredményem átlagos lett, kiegyenlített részképességekkel. Emellett megállapították, hogy a matematikai készségeim elmaradnak a kortársaimhoz képest.


Viszont egy évvel később vissza kellett menni kontrollra, amikor WAIS tesztet készítettek, és azon átlag alatti lett az eredményem, valamint hogy a részképességeim szórt képet mutattak. De mi lehet ennek az oka?


Egyébként nemrég akadt a kezembe a papír és csak elolvastam, de azóta már egyetemre járok, pszichológiát tanulok, és bár nagyon sok energiát kell a statisztikai részébe fektetnem, de extra munkával sikerül.


2022. nov. 2. 18:58
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
A két teszt nem ugyanaz,nem?Ezért lehet a különbség.
2022. nov. 2. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
ja
2022. nov. 2. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Ez függ attól is, mennyire figyel épp valaki, mennyire fáradt, stb. Ha nincs aznap jó passzban, rosszabb eredmény jöhet ki.
2023. nov. 30. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!