Mobilos navigáció nélküli tájékozódás tényleg akkora "szuper képesség" ???

Ez is egyike azoknak a dolgoknak amikre bárki képes lenne, nem nagy szám, viszont a technológia javulásával nincs rá különösebb szükség.

Kb olyan mint hogy alap értelemmel és egy kis idővel bárki ki tudja számolni hogy mennyi 345*67, de minek, ha van nálad telefon/számológép.

Mindenki máshogy van ezzel a tájékozódással. Ez kb olyan mint az éneklés, kell hozzá tehetség is. Én olyan vagyok mint te. Néhány pillantással felmérem merre vagyok, hova kell menni, merre vannak az irányok, égtájak, stb és odatalálok pikk-pakk ahova kell mennem. Nem is félek attól, hogy eltévedek túrázás közben.

Másnak pedig ez nem megy. Anyám is olyan volt, hogy ha megforgatták 180 fokban az utcán, már elvesztette a fonalat és ellenkező irányba akart elindulni. Meg van egy jó barátom is akinek fogalma sincs sokszor, hogy merre van az előre. Képes az M7-esen Siófok és Budapest között elbizonytalanodni fél úton, hogy jófelé megyünk-e.

Mondjuk a neveltetés erre azért még rá tud erősíteni. Ha valaki amúgyis bizonytalan a tájékozódásban és el-el téved, ráadásul még otthonülősnek is nevelték a szülei, sosem mehetett messzebb egyedül a szomszéd háznál, annál ez a probléma hatványozottan jelentkezik.

Nem cringe.

Inkább az cringe aki nem tud énekelni, mégis énekel :D

Szegény haverod ha tudná, hogy mobil kommunikáció nélkül is van élet!

Ne érts félre, - nem a sötét középkort sírom vissza, - de amíg nem 2G, 3G,... 20G, addig tartottak az emberek kapcsolatot egymással. Az internet és a telekommunikáció követhetetlenül gyors fejlődése megadta a kegyelemdöfést a képeslapnak, dísztáviratnak, egyszerű levelezésnek - és még sok mindennek, - de mindezek mellett az emberek "utána jártak a kapcsolataiknak". Akik érdekeltek egy másik embert, azt meglátogatták és beszélgettek. -Sok fiatal már azt sem tudja, milyen egy igazi, tartalmas beszélgetés - a telekommunikációs szokásoknak és az internetnek hála.

És amikor intézményesítve volt a sorkatonaság, - kötelezően bevonultatták a fiatal, (viszonylag) egészséges férfiakat néhány hónapra, tanították "a semmiben létezést", tájékozódást (elsősorban tereptárgyak, tájékozódási pontok, természeti törvények ismeretének átadásával) és gyakoroltatták is.

Az unokáimmal elmentünk kirándulni és tátott szájjal hallgatták - az erdőben barangolva, - hogy mennyi mindenről meg lehet állapítani az égtájak irányát. Úgy néztek rám a témakör felvezetésekor, mint egy űrlényre, aztán játszva átadtam nekik az ismereteimet és nem unták magukat közben halálra.