Szerintetek a test, vagy a lélek fárad el INKÁBB felnőtt korban a gyermeki zabolátlan energiákhoz képest?

Tehát, nyilván mindkettő, de azon gondolkodok, melyik a domináns? Most a sportolókat kivenném a kérdésből, de mondjuk egy átlagos 35 éves ember miért csoszogva, vonszolva megy felfele a lépcsőn, miért nem futva? Úgy értem, van egy alap energia az emberben, az állatban is. Egy középkorú kutya, macska, oroszlán ugyan úgy rohangál az utcákon/szavannákon, mint a kölykök. És nem csak túlélésből (vadászat), pusztán a mozgással termelnek endorfint, avagy boldogsághormont, például a kutyák, mikor ki vannak engedve a rétre rohangálni. Ez az emberekből mintha hiányozna. Mert egy gyerek rohangál a strandon, a lépcsőn, az iskolában, a felnőttek meg csak élettelen tekintettel vonszolgatják magukat erre-arra, még a metró után se nagyon nyomnak le egy mini sprintet, inkább lekésik és megvárják a következőt. Van olyan munkatársam, aki most 40 éves, és állítása szerint utoljára gimnáziumba futott 20 méternél hosszabb távot. Kocsival, vagy tömegközlekedéssel járnak be még egy 1 kilométeres távolságot is. Ez miért lehet? Kiégés az élettől és mentális lustaság, vagy valami eszméletlen testi fáradtság?