Szerintetek igaz, hogy nem akarni valamit kétféleképpen lehet?
Az osztályfőnököm mondta, hogy csak ez a 2 verzió létezik.
Gondolom erről a kettőről beszél: 1.Nem akarod, nem csinálod.
2. Nem akarod, de mégis csinálod, mert valami kényszerít rá.
Szóval, az emberek sem azért dolgoznak, mert akarnak dolgozni, hanem valami kényszeríti őket rá, általában a pénz.Furcsa nekem, hogy valaki elmegy egy gyárba, reggel 8-tól elkezd akarni, majd 16 után már nem akarja.Igaz, ezt föl lehet fogni sokféleképpen, én inkább azt mondom, hogy reálisan látja a tanár úr.
"Furcsa nekem, hogy valaki elmegy egy gyárba, reggel 8-tól elkezd akarni, majd 16 után már nem akarja."
Ebben éppenséggel mi a furcsa? Nagyon szeretem a paprikás krumplit, de nem ennék 8 órában paprikás krumplit. Nagyon szeretek úszni, de nem szeretnék 8 órán keresztül úszni. Mi az összefüggés?
Bármilyen hihetetlen, az emberek elfáradnak a munkában, és bár az is lehet bármilyen hihetetlen, de vannak emberek akik szeretik a munkájukat.
Szerintem vannak köztesek is az ilyen gyári melósoknál:
Vannak akik utálják, de kell a pénz (hogy nevelhessen egy rosszindulatú, alpári gyereket) és ezért dolgoznak ideggel, amit átadnak másoknak. Ők pedig továbbadják másoknak, a környezetüknek, munkatársaknak.
Az igazi felbujtók, idegrohamos gyári melósok tovább maradnak, mert ők már régóta be vannak nyalva, a naiv újat pedig erőszakkal felmondatják vagy kirakják. Hiába szeretné az új dolgozó az adott területet, a kiégett régiek megutáltatják vele. Vagy ha eddig nem utálta, motivált volt, akkor majd elültetik a régiek benne azt a gondolatot, hogy ez vagy az miért sz@r meló.
"A rossz farkast táplálják."
#1
Igen, vannak ilyen emberek, de azok nem gyári munkások szoktak lenni, akik szeretik a munkájukat.Némelyik már az első órában mondja, hogy ő már menne haza.Direkt azt hoztam föl példának.Szóval, elég hülyén hangzik, hogy valaki akar gyárban dolgozni 8-tól 14-ig, utána meg már nem akar és indulna haza.
"Gondolom erről a kettőről beszél"
Gondolod... De lehet, hogy egész másra gondolt.
"Az osztályfőnököm mondta ... Furcsa nekem, hogy ... reálisan látja a tanár úr."
Most akkor furcsa, vagy reálisan látja? Végülis a kérdésed?
Az volt nekem a fura, hogy az emberek azt mondják, hogy valaki azért dolgozik, mert akar dolgozni.
Ezzel nem értek egyet és úgy gondolom, hogy ezzel alátámasztom azt, amit a tanár mondott.Közel biztos vagyok benne, hogy erről a két verzióról beszélt.
De ha már ilyen kommenteket olvasok, egy olyan kérdésem is van, hogy miért szeretnek kötekedni az emberek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!