Ez normális? Mindig "kétféleképpen látom a dolgokat. "

Úgy érzem, hogy két énem van. Az egyik pesszimista, logikusan próbál gondolkozni/cselekedni, nem szeret érezni emberek iránt, és nem szeret emberek közelében lenni. A másik optimista, az érzelmeire hallgat, valamennyire vágyik más emberek társaságára.

Szinte mindent mindkét oldalról át szoktam gondolni, és valamelyik módon megcsinálni. Például a multkor megtetszett egy lány. Tudtam, hogy semmi esélyem nincs nála, mégis reménykedtem benne, és rengeteg gondolkozás után megpróbáltam (sikertelenül). Vagy van amikor valamilyen helyen vagyok, nincs kedvem senkivel beszélni, de egy idő után mégis oda megyek valakihez, hiába nem akarom.