Fiatalok, ti nem érzitek kilátástalannak az életeteket?

Ki számít fiatalnak?

10 éve vagyok a párommal (azóta munkanélküli is), van 2 gyerekünk, de semmi jóra nem számíthatok az élettől, értelme sincs. Ingatlan? Ja, álmaimban, vagy egy kis lyuk valahol...

35 vagyok

De, pont ma este néztem utána az áraknak, hogy mibe fáj a lakás és kedvem támadt kib*szni magam az ablakon. Párkapcsolatom nem lesz, azt már elengedtem, nem is akarok. De pont ez a baj. Egyszerűen a retkes társadalmunk nem fogadja el, ha valaki egyedül akar élni. Az a normális, ha egy ember egész havi fizetése a lakbér és a másik ember fizetéséből megy minden más, abból élnek. De ha az ember egyedül akar élni, akkor akassza fel magát, nem tud sehova menni, nem tudja kifizetni a lakást, aztán az ételt. Agyvérzés. Természetesen kis rókalyuk lakásokról beszélek, 2 szobás, 50 négyzetméter, ilyenek. Vagy akár másfél szobás lakás. Ezek megfizethetőek, de ilyen éppenhogy.

Én csak azt nem értem, hogy miért nincs rá opció, hogy bemegyek a kórházba, közlöm, hogy én ebbe a társadalomba nem illek bele, nem tudok megélni agyvérzés nélkül, kérem altassanak el, viszlát. Azt megtennék. Úgysincs hasznom a társadalomra nézve, akkor meg miért ne? Na, mindegy. Agyvérzést kaptam.

Rant over.

Úgyhogy de, kilátástalannak érzem a helyzetet, a jövőt. Semmi értelme itt szopni, később ez ám csak még rosszabb lesz, ne reménykedj pozitív irányú változásban. Úgyhogy egyszerűen csak kardba akarok dőlni, nincs más opcióm.

Kulfold megoldas lehet aki az ingatlan es lakber arak miatt nem tud 1rol a 2re jutni.

Sajnos ez egy ilyen orszag hiaba nonek a berek ha a megelhetesi koltsegek gyorsabban emelkednek.

En 24 vagyok annyira az anyagiak nem erdekelnek, de nagyon mas se folosleges celokat kergetek, amiket ha elerek tudom nem fog tobbe erdekelni oromet okozni, ezen kivul a hobbijaimmal lekotom a figyelmem, ha lenne tarsam sajnos azt gondolom az se valtoztatna ezen, talan abba konnyitene hogy lenne plusz egy dolog amivel le tudom kotni a figyelmem.

Volt párkapcsolatom, meglepő lehet de több, mint egy. Továbbá lakásom is.

A párkapcsolatot elengedtem, mivel tova szállt a szerelem. utóbbira meg nem volt pénzem, vissza költöztem szülőkhöz(talán tanulni kellett volna).

Nem érzem annak. Eleve máshogy gondolkodom, mint azok, akik itt összeszarják magukat naponta 50-szer, mert hamarosan 30 évesek lesznek/elmúltak 30 évesek és lakásban/gyerekben mérik az életminőségüket.

Teszem azt, mindent kipipálhatsz a kis listádon, aztán mi van? Hogyan tovább? Mert oké, összekuporgatsz magadnak egy lakást meg megfelelsz annak, amit a társadalom sikernek hív. És aztán mi van? Leülsz elégedetten és...? Ugyanazt csinálnád akkor is, mint eddig, aggódnál máson, hiányozna más, rohannál máshova. Mindig lenne valami, amin lehet emészteni magát az embernek. Nem egy ingatlan fog megtanítani arra, hogy hogyan ne cseszd el az életed aggódással és elégedetlenkedéssel. Meg nem is más hasonló mérföldkő, amit mindenképp el kell érni, különben jaj.