Hogyan viszonyultok a kisgyerekekhez ha a barátaitok áthozza őket és szétcs*szik a lakást?
Nő vagyok. Nem tagadom, én a babákat utálom, gyerekem sem lesz. A kisgyerekeket kb 3 év meg már oké, aranyos, viszont akkor nem szeretem őket ha szép, rendezett, drága dísztárgyakkal teli lakásomba bekeverednek amikor még nem értik mi a szitu. Ez sajnos ilyen, felelőssegre nem lehet volna, még picike, de engem kiidegel. A nagyobb gyerkőcöket már szeretem, aki tudja, hogy gyógyszerhez nem nyúlunk meg ilyesmi.
Már 1 éve párkapcsolatban élek, megismertem a párom baratait is, és egy-kettőnek van már kisgyermeke. Többek között az én barátnőimnek is. Most nyilván a párod előtt a barátoknál kezdetben jó benyomást akarsz tenni, nem szólok rá erélyes hangnemben a gyerekre emiatt, ugxanakkor ha ezt nem teszem, akkor a gyerek szépen a kezébe veszi a drága egyiptomi dísztargyat és szépen leejti, aztán annak annyi. Most mondtam valamit, de az volt a szitu, hogy vihogva kaptam ki a kezéből és próbáltam mosolygós fejet vágni hozzá, hogy ne tűnjek mérgesnek, holott majd kiugrott a szívem. Jönnek 2 hét múlva is...
Mindemellett a napi rohanásban ki van pakolva a gyógyszer, azt is megfogta, szintén úgy kellett kikapni a kezéből.
Most nem tudom de nem szívesen rendezem át miattuk a lakást, mert mindennek megvan a helye és az úgy van jól. Még egy dolog ami nálam nagyon kiveri a biztit. Cipővel a szobába. Gyerek perszr egyből be. Nem tudom de ezt otthon bem tanítják neki vajon? Akkor nyeltem egyet, de robbani tudtam volna. Áááaa. Hát, hirtelen ennyi, de me voltak sokáig csak beugrottak. Nem tudom mi lesz legközelebb.
Ti ezt hogy kezelitek és mit csináljak?
Ne fogadjatok vendeget otthonotokban egyaltalan. Mi is ezt tesszuk.
Gyerekessel nem baratkozok.
Ilyen szitura van kitalva ameki vagy a torok gyorsetterem. Ott kenytelen viselkedni a kis tetu,kulonben a szulo fizeti a karokat.
N
Ha hozzánk jönnek gyerekesek, én elpakolom az elérhető értékes dolgokat. Nálam is sok a mütyür, de nem mindegyik törékeny, csak azokat rakom két polccal feljebb. Gyógyszert alapból nem hagyok kint, erre van a gyógyszeres dobozom.
Ha mégis megfog valamit amit nem kéne (pl múltkor a távirányítóval kezdett el az egyik csapkodni), akkor azt kedvesen elkérem tőle. "Húha, az törékeny, ide adod nekem légyszi? Köszi!" Kb így szokott zajlani ez. Szoktam előtúrni olyan cuccokat, amikkel viszont nyugodtan játszhat. A legtöbb nem gyerekes családban is szokott lenni valami ilyesmi, plüss kulcstartó, ezer éves kindertojás figura, mittudomén ilyesmik. Csak nem üvegből van minden cucc.
A cipővel bejárkálást én sem bírom, de ezt nem csak gyerekek illetve gyerekesek csinálják. Én időseknél is tapasztalom. Ezt úgy előzöm meg, hogy kikészítek papucsokat, és mikor jönnek be, már mondom is, hogy "oda kiraktam papucsot, hideg a padló."
Alapvetően szerintem a gyerek is csak ember, értelmesen lehet vele tárgyalni, el lehet kérni tőle ami nem neki való. Ha annyira neveletlen, hogy ez nem így van, akkor nem kell hozzánk jönni.
Nekem is van gyerekem de eddig csak gyerekes családnál voltunk látogatóban. Nekem még csak most lett 1 éves szóval rá még nem kell rászólni. Tesóm ha itt van a két gyerekkel akkor egyből rájuk szól ha valami olyat csinálnak. De az ritka, szerintem nevelés kérdése. Viszont szerintem kerek perec mond meg hogy ne menjenek oda gyerekkel. Nem tudom miért vagy ekkora álszent, hogy megjátszod magad a párod barátai előtt. Te ilyen vagy és előbb utóbb úgy is kibukik hogy milyen a személyiséged. Valószínűleg nem fognak szeretni, de ez van. Nem mindenki egyforma.
Mondjuk én alapból a vendégeket sem szeretem, de hála istennek ritkán jönnek. Két havonta 1-2 alkalommal van ilyen. Annyit meg lazán kibírok, de nálam olyan nincs hogy váratlan vendég. Mindenki előre bejelententkezik egy héttel legalább.
#17
Mert üvölt, mint a qrvaanyja. Attól a taknyától hörgő undorító üvöltéstől legszívesebben földhöz basznék valamit. Vagy valakit.
Elsősorban a szüleik miatt rühellem őket, ha egyáltalán. Mikor erőszakolják rám, mikor hozzák a nyakamra, másról sem tudnak beszélni, azt hiszik, hogy érdekel a gyerekük, érdekel a csupasz valagáról készült fotó, érdekel az, hogy hogyan kente szét magán a kaját vagy hogyan beszél hülyeségeket. Nem, nem érdekel és annál jobban bosszant, minél többet nyomatják. Azt hiszik, hogy szerintem is olyan cuki, mint szerintük. Szerintem nem az, nem utálom, csak k***ára leszarom. És én vagyok a szemét, ha nem szarom össze magam egy gyerektől, hogy milyen cuki és forogjon minden körülötte.
Lett gyereked? Klassz, lapozzunk. Ez az, ami nem megy nekik.
Olyan, mint mikor a cigányok hangosan bőgetik a telefonjukon a zenét. Nem a mobiljukkal van bajom, elhiheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!