A "magyar mentalitás" mérséklődne bennem, ha külföldre költöznék, és ott lenyugodnék pár év alatt?
Allítólag vidéken kedvesebbek az emberek, egyszer tapasztaltam is, de én Budapesten születtem, itt éltem egész életemben. Itt mindenki nagyon frusztrált, úgynevezett "alja" munkákat végeztem eddig, ahol ez a magyar mentalitás sokkal jobban kiütközött. Hiába próbálkoztam teljes erőmmel, sokszor zsigeri gyűlölettel találkoztam az életem több területén. Mérgező emberekről beszélek. De a kormánypropaganda is szítja a gyűlöletet, a közbeszédet teljesen lealjasították, plakátokon, mindenhonnan ömlik a gyűlölet. Érzékeny lelkű vagyok, engem ez nagyon bánt, úgy érzem egyre inkább én is ilyen frusztrált leszek.
Tavaly nyáron voltam Ausztriában, ott nekem döbbenet volt hogy kedvesek, előzékenyek, nyugodtak voltak az emberek, olyan szituációkban is, amik miatt itthon felnyársalják egymást az emberek. Egy ilyen nyugodt környezetben vajon meggyógyulna a lelkem? Szóval én azt hittem szociális fóbiám van, és félek az emberektől, de kint észrevettem, hogy amikor a nem tudom hányadik idegen ember mosolygott rám, kezdett elmúlni bennem, és az állandósult szorongásom is mérséklődött.
Nem hiszem, hogy neked hosszútávon bárhol jó lenne, mert bárhol bele tudsz magyarázni a környezetedbe sztereotípiákat. Persze ezzel szemben lehet, hogy képes lennél pozitív dolgokat is belelátni másba, szóval ha a költözés placebóként szolgál, akkor rajta.
Én Budapesten születtem, mindig itt éltem, és fogalmam sincs, mi az a "magyar mentalitás". Rengeteget dolgoztam külföldiekkel; vannak különbségek, de senki sem egyértelműen jobb, mint a másik (pl. egy amerikai hurráoptimizmusa csak elsőre tűnik lehengerlőnek, több hónapnyi munka után már épp ellenkezőleg...).
Senkivel szemben nem táplálok zsigeri gyűlöletet, és sok embert ismerek itthon, aki ugyanígy van ezzel.
Ezzel szemben ismerek nem egy embert, aki kiköltözött, ha hazajön, azt is megjegyzi, hogy a pókháló más szögben áll a sarokban Németországban, és az mennyivel jobb, és hogy ezek az emberek sokszor felszínesek, anyagiasak: vagyis csak az nem derül ki, hogy ők mégis mitől jó emberek, ha már itt mindenki rossz.
"kevesebb a csöves, végig tudsz menni úgy az utcán, hogy ne szólítsanak le 10x egy kis apróért..."
. Tipikusan az az eset, amikor valaki Budapestből a belvárost ismeri, kiköltözik Bécs külvárosába, és csodálkozik a különbségen. Mintha itthon ne lenne különbség Józsefváros meg Budakalász vagy Szentendre között...
#3 Én Bp külvárosában élek, kertes övezet, számtalanszor leszólítanak mindenfélével.
#2 te nem olyan körökben mozogsz, amiben én, engem mindig szegényebb környezet vett körül.
Szia, én Bécsben élek. Sokkal kedvesebbek, nyilván itt is van egy réteg, de elhanyagolható. Azért egy idő, míg levetkozod a dolgokat és egy idő, amíg elkezdesz bízni abban, hogy nem akarnak átverni úton útfélen. Én máig attól félek, hogy a 13. És a 14. javít elveszik. Bizalmatlansagom.... Sajnos Magyarországon nagyon sok rossz dolog ért, itt azért kilometerekkel jobb. :D sőt!!! Bár az itteni arsapka (áram) miatt aggódok, hogy nem lesz e ebből baj... Inkább fizetek többet.
Akkor fogod tudni amúgy teljesen levetkezni, ha normálisan tudsz majd németül beszélni, az itteni dialektus egész más. Készülj fel.
7:és én is. :D éltem mindenhol mar. Budapesten, Pest agglomerációjaban is (ráadásul a legkedveltebben), Bécsben is több helyen laktam már (belváros, külváros stb. Bécsben Pl nincs gettó és erre Bécs városa nagyon büszke, csak mondom...:):P)
5-ös voltam.
Én Hollandiában "gyógyulok". Ég és föld, pedig a holland a nyers stílusáról híres, mégis kedvesek, őszinték, segítőkészek.
Én most állok át az állandó szorongásból egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb életre.
Először van olyan munkahelyem, ahol azt mondom, szeretek dolgozni és a lehető legjobban bánnak velem, pedig mindig magas pozíciókban dolgoztam multiknál. Itt nem nyomorítanak meg, tisztelik a magánéletemet, megfizetnek rendesen és tisztelettel vannak felém mindig.
Teljesen más energiák vannak itt. Szoknom kell, bizony a jót is. 30 évet frusztrált a rendszer Magyarországon és nehezen szokom meg, hogy nem kell mindig "készenlétben" lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!