Benneteket is zavarna, ha kilenc-tíz évvel fiatalabbnak néznének a valós korotoknál?
Én például 29 éves vagyok, de sokak szerint 20-nak nézek ki, ha éppen nincs szakállam, illetve rövid a hajam.
Sőt, legszélsőségesebb esetben még 18-nak sem gondoltak.
Nyugdíjas vagyok, már bérlet/jegy nélkül utazhatom. A sofőrök a korombelieknek ránézésre köszönnek, bólintanak, nem kérik a jegyet. Engem visszahívnak, ellenőriznek, azt hiszik, bliccelni akarok. Többször is megnézik a személyimet. A minap is utánam szólt a sofőr, hogy jegyet, bérletet. Mondtam, hogy köszönöm, jólesik. Megütközött, hogy miért. A lányom ott vigyorgott mellettem, hogy na, mama. A sofőr: a lánya, azt hittem, a nővére.
Na, szóval , van egy korhatár, amikor átbillen a mérleg, és fogsz te még örülni, hogy jóval fiatalabbnak tűnsz.
Akit nagyon zavar, az, ha férfi, növesszen bajuszt/ szakállat, az öltözékével, kellékeivel “öregítse” magát. Nőknél ez nehezebb, de nem lehetetlen. A fellépés sokat számít, ha letegez az öreglány, tegezd vissza, légy határozott.
A postáskisasszony 15 évvel ezelőtt, tehát már 52 voltam, letegezett. Csöndesen, de kikértem magamnak. Ami amúgy is bunkóság. 20 évesen sem engedheti meg magának, hogy korabelit tegezzen a hivatalos személy, bolti eladó, stb.
A múltkor a Lidlben elkérték a személyimet mert vettem alkoholt.
34 éves, 185cm-es, 110kg-os, borostás férfi vagyok!
"20 évesen sem engedheti meg magának, hogy korabelit tegezzen a hivatalos személy, bolti eladó, stb."
Igen, ez tényleg óriási probléma. Magázódjunk huszonévesek! Sőt már a középsuliban se tegezzük a másik diákot!
Utolsó vagyok.
Szüleimmel nyaraltam külföldön, akkor voltam 25 éves. Elmentünk egyik este egy étterembe, a kajához járt welcome drink. Szüleimnek hoztak, nekem nem. Nem esett jól. Aztán másnap is megtörtént egy másik helyen ugyanez.
Meg az a gáz, amikor megyek bulizni, de nincs nálam a személyim. Ilyen mondjuk csak egyszer volt, mert nagyon figyelek erre, de akkor is már 25 voltam.
19 évesen bementünk egy szórakozóhelyre, a bejáratnál kértek személyit. Bent a pultnál álltunk, aki velem volt, kért egy italt. Flegma pultos csaj, aki szerintem 22-nél nem volt több, mondja, személyit kér mindkettőnktől. Mondja a barátom, hogy de csak ő iszik. Csaj válasza: akkor is, mert nem is lehetnétek bent. Persze semmi bocsánat kérés, amikor látta a személyimen a születési dátumot.
Várom hogy tényleg örüljek ennek de szerintem az még 20 év :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!