Hogyan szedjem magam össze? Már a negyedik forgalmimat buktam.
Szóval az a helyzet,hogy a negyedik forgalmimat buktam.
Alapból 40 órás tanfolyamot fizettem be,majd még pluszban vettem 10 órát.
Más ismerőseimet,már 30 óra után átengedték forgalmin.
Az első forgalmi vizsgán a vizsgakör 90 %-án végigmentem sikeresen,majd előttem egy tanulóvezető rohadt lassan ment és rám váltott a lámpa.
A második forgalmit azért buktam,mert parkolásnál nem húztam be a kéziféket.
A harmadik forgalmin lefulladtam egy emelkedőn való elindulásnál.
A negyedik forgalmin szintén emelkedőn való elindulásnál fulladtam le,ráadásul mögöttem már dudáltak,pedig látták hogy tanulóvezető vagyok,egxébként kb fél perc volt az egész.
Már alapból 700 ezer körül járhat az összeg amit kifizethettem és még jogsim sincs.
Vizsgabiztos azt mondta hogy nem szarvashibák miatt buktam meg úgy látja.
Az oktatóm azt mondja hogy ő már más infót nem tud mondani ami segíthetne. Szedjem magam össze és fizessem be a pót órákat és a forgalmit.
Pót órákon nincsen semmi baj,ott tök jól ment a vezetés.
Hogyan szedjem magam össze? A következő már az utolsó lehetőség ráadásul. Már nagyon elegem van.
Koncentrálj kicsit jobban. Egyébként van olyan ismerősöm, akinek a hatodik sikerült csak.
Vígasztalásként mondom, hetven óra körül járok, két bukással a hátam mögött. Mind a két vizsgán az első öt perc volt a bukó, mert nem néztem szét megfelelően. Holott órákon sosem volt ilyen problémám, csak a stressztől leblokkolok. Ráadásul októberben jár le a két éves határidőm....
Majdnem ötven órát vettem mire meglett harmadjára.
Az első oktatóm azt mondta hülye vagyok, és sose lesz jogsim, vizsgára se írt ki.
Negyven óra után mentem, másik oktatóval. Kétszer buktam, egyszer a stressz miatt(remegett a lábam nagyon, és lefulladtam sokszor), egyszer még az oktató nyúlt bele, mert állítólag közel volt a kerék a padkàhoz. Harmadjára sima volt, már nem idegeskedtem, csak vezettem. Meg is lett.
Az oktatóm Magne B6-ot ajánlott, meg citromfüvet, mindkettőt szedtem, így nem is voltam ideges sem vizsgán. Neked is ajánlom ezeket.
Én egyébként azóta napi szinten vezetek, és már vezettem le egyben több száz kilométert is. Gondolkodom a jövőben másik jogsin is. Menni fog neked is, ne keseredj el.
3-mas vagyok. Az 1. válaszolónak javaslom, hogy írj a Közlekedési- és Vizsgaközpontnak, mert a Covid miatt meghosszabbították a határidőket. Szerintem te is beleesel ebbe.
Nekem is szükségem volt a hosszabbításra.
Nem tudom, milyen napszakban mentél. Én az első 2 vizsgámat buktam, egyértelműen a vizsgaszituáció stressze miatt (gyakorlóórákon kifejezetten jól ment minden, az oktató nem is értette, hogy mi a fene lelt). Én azt vettem észre, hogy az első 2 alkalommal délután voltam, majdnem utolsónak mentem, és egész nap idegeskedtem. Mire beültem a kocsiba, már idegroncs voltam.
3. alkalomra mondtam az oktatónak, akármeddig kell várni, reggeli első időpontot foglaljon. Távol is laktam (egyetem környékén tanultam vezetni), így valamikor 5-kor kellett kelnem. SOKKAL nehezebb útvonalat húztam, mint korábban, amin ráadásul alig jártam korábban, mert szinte mindig nagy dugó volt arra, és szinte fel sem ébredtem még rendesen, már át is mentem. Nem volt időm izgulni.
# 8 rendben. kipróbálom
# 9 én is délután mentem. Ráadásul most legutóbbi vizsgám előző napján esett az eső,forgalmin pedig fülledt meleg idő volt,alig kaptam levegőt.
Megpróbálok én is délelőtti időpontot kérni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!