Sokan miért kötekedve vagy agresszívan akarják megoldani a problémáikat mikor az kontraproduktív? Vagy én vagyok rosszul bekötve?

Mert fáj nekik az élet.

A legkisebb ellenállástól is a plafonon vannak.

Ahelyett, hogy elmennének dokihoz.

Nem esik le nekik.

Nekem van egy baratom, aki ilyen. Ugy erzi az egesz vilag ellene van, minden azert tortenik, h ot bosszantsa.

Rengeteget beszelgettem mar vele errol. Valoszinuleg gyermekkori traumak, rossz szuloi mintak, mentalis problemak hatasara ilyen.

Mostanaban kezdett lassan valtozni, mikor latta, h kedvesseggel sokkal tobbre megyek, mint o idegbol.

Nagyon lassu folyamat, leven, h mar boven felnott...

Nem esik le.

És ha igen, akkor is idő, mire rájönnek, az meg még több idő, hogy rájöjjenek, akkor ehelyett hogyan oldják meg a konfliktusaikat, majd ezt a gyakorlatban is alkalmazni tudják. Ez is egy tanulási folyamat. De hirtelen a már meglevő "eszköztárhoz" nyúlnak, ami nehezíti a dolgukat.

" nem esik le nekik hogy semmit nem sikerül elintézniük. Meg az sem esik le nekik hogy egy alapból kedves emberrel ha kötekednek akkor ő sem lesz kedves többé, meg nem fog segíteni?"

Nem hát. Ez olyasmi, mint amikor kókuszdióval fogsz majmot: beteszed a kókuszdiót egy lyukba, a majom rámarkol, viszont úgy nem fér ki a keze résen. A szabadulás egyszerű lenne: csak el kellene engednie a kókuszt. De a majom bestresszeli magát, és még erősebben rángatja és szorítja a gyümölcsöt. A végén már pánikol, üvöt, toporzékol, de nem engedi el a diót. Saját magát ejti csapdába, mert nincs más megküzdési stratégiája.

Az agresszió önvédelmi, önérvényesítési reflex, egy ösztön. A gond vele az, hogy bekapcsolja a másik fél önvédelmi ösztönét, ami kiválthat ellentámadást, ami még feljebb triggereli az én agressziómat. Ez így agresszióspirál, ami minden fenntartható megoldást lehetetlenné tesz.

A csapda az, hogy a civilizált megoldás tökéletesen ellentmond az ösztönös logikának: úgy tudom megvédeni magam és érvényesíteni az érdekeimet, hogy elengedem az önvédelmet, és sebezhetőséget mutatok, mert ez bizalmat és biztonságérzetet ébreszt a másik félben. Mintha úgy tudnék jól lakni, hogy nem eszem.

Nemrég a fővárosban majdnem karamboloztam, én voltam a hibás. A két csávó, akinek majdnem nekimentem, utánam hajtott, keresztbe álltak előttem az úton. Agresszívan kiugrottak és elindultak felém a teherautóból, mint akik mindjárt kirángatnak az autómból. Az ösztön ilyenkor azt súgja, hogy vagy elszaladok, vagy fogom a kerékemelőt, és én ütök először. Kiszálltam, kezet nyújtottam, és annyit mondtam, "ne haragudjatok, ezt marhára nem így akartam, jól vagytok?" A két srác teljesen összezavarodott, három mondat múlva kezet nyújtottak, hogy "szép napot kicsit jobban figyelj oda!"