Huszonévesen sokan vannak úgy, hogy azt érzik nyomik, kész szerencsétlenségek az élet minden területén?

Én most totál szerencsétlenségnek érzem magam.

Pedig nem lenne rá igazán okom, de mégis. Én ugyan tanulok, de ahogy mondod semmit nem tettem még le az asztalra, alig dolgoztam valamit, ha nem lennének ilyen gondoskodó szüleim, nem tudom hol dolgozhatnék minimálbérért.

És legtöbbször amikor kudarc ér, ezen elgondolkodok, hogy viszonylag jó körülmények között is egy szerencsétlenség vagyok, ami csak ront a helyzeten.

Igen, gyakori. Szerintem sokak életében van ilyen szakasz.

Ennek az ellentéte is gyakori, nálam most az ütött be.

Jelen.

Amúgy diplomám van, most megyek külföldre dolgozni. Nincs párom és az életem egy nagy darab szar. De minden fasza.

Kérdező: biztosan, de én ismerek olyanokat, akiket nem zavar, hogy mindent a szülők teremtettek elő, saját pénzük nincs, Fb-n pózerkedve menőznek és azt mutatják (hazudgálva) hogy "nekik bezzeg milyen jó".

Ne hidd el amit a közösségi médián látsz, az emberek többsége szenved, csak mindenki másképpen.

Különc vagyok, és ezt mindenki megmondja a környezetemben. Kb hetente meg is kapom ezt.

Nem érzem magam túl sikeresnek.

Igen, én is, például.

22 vagyok és nem volt még barátom ("pasim"), bár barát téren sincsenek túl sokan, sajnos, az életemben. Az utóbbira pont a napokban jöttem rá. Egyetemista vagyok, több, mint a fele meg is van, viszont nem dolgoztam még úgy, igazán. Egy nyarat pár éve végig diákmunkáztam, meg időnként besegítek a vállalkozó apámnak, de ennyi. Itthon meg segítek, ahol csak tudok.

Egyedül annyit sikerült letennem az asztalra, hogy 17 évesen elsőre sikerült, nagyon jó pontszámmal, az angol C1. Azóta két, másik nyelvet tanulok még (egyiket már tanárral, másikat teljesen autodidakta módon), viszont egyik szintjével sem vagyok még megelégedve.

Depresszió határát súrolom, amikor ezeken rugózom, de igyekszem legalább a nyelvtanulást jól meghajtani és sikereket elérni, ahol csak lehet. Bár nem mindig könnyű.