Valakinek miért tűnik félelmetesnek a mély víz?

A mély, természetes víz nekem is félelmetes, pedig tudok úszni.

Én bár a Dunában még nem úsztam, de a Balatonon már igen és mindig elsétáltam arra a pontra ahol már a mellkasom felső részéig ért a víz és onnan elkezdtem úszni befelé de számoltam a távot és nagyon messze már nem mertem menni mert mindig attól féltem, hogy esetleg görcsöt kapok vagy jön egy nagyobb hullám és vizet nyelek.

Mesterséges úszómedencében ilyen félelem nincs, mert ott nincsenek hullámok, lelátok az aljára és szinte bárhol van lehetőségem megkapaszkodni.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy abból ered az én félelmem természetes vízen, hogy nincsen lehetőség sehol megpihenni, megkapaszkodni, hanem ha bementél végig kell csinálnod és bár jó a fizikumom de valahol mégis emiatt a gondolat miatt megrémülök és ez valahol pszichésen csökkenti a fizikumomat.

Én abszolút ilyen vagyok. Gyűlölöm az olyan vizeket amiken nem lehet átlátni, a mély vizetek, és a nyílt vizeket mint a folyó, vagy a tó.

A félelmeknek és fóbiáknak sokszor nincs különösebb "értelmük", egyszerűen csak vannak. A puszta koncepció nem tetszik az agyadnak, ezzel pedig nem tudsz mit kezdeni.

A Duna más, oda már csak a sodrás miatt se mernék beúszni. PLáne azutn, hogy nagyjából 12 éves korom körül anyámékkal és a haverjaival voltunk a Dunaparton (egy olyan részén, amit sokan használnak strandként, normálisnak számít a vízben fürdőzés ott), és anyám egyik haverját egyszerűen elkapta egy áramlat és elkezdte elsodorni, az ember a szemem láttára fuldoklott a vízben, simán meghalhatott volna. Végül anyám exe kimentette. De ha ő nincs ott, ki tudja, mi történik vele... Szóval ennyit arról, hogy a Duna "nyugodt részen" nem veszélytelen.

De egyébként én thalassafóbiás vagyok, én tényleg irracionálisan félek a mélyebb vizektől. Pl Görögországban a kristálytiszta vízben is, ahol amíg a nyakamig ért a víz, azt néztem, hogy mennyire jó már, hogy olyan tiszta a víz, hogy látom, hogy melyik lábkörmömön van lepattogva a körömlakkom. Viszont amint beljebb mentem egy métert, ahol már nem ért le a lábam, de maximum pár centi lehetett közte és a talaj között, már egyből elöntött a félelem. Ami gáz, mert egyébként imádok úszni és a vizet is. De egyszerűen az a gondolat, hogy bármi lehet a lábam alatt, bármi odakerülhet, bármi odaúszhat... Főleg a cápáktól félek nagyon, hiába tudom, hogy ritka a cápatámadás, pláne a parthoz közel. És azt is tudom, hogy a Balatonban nincsenek cápák, mégis félek beljebb menni, mert nem látok le az aljára. A medencéktől főleg azóta félek, amióta még gyerekkoromban hallottam egy olyan sztorit, hogy itt Magyaroszágon valami strandon a szűrő valamit csinált valakivel (már nem emlékszem, hogy belehalt-e az illető, vagy "csak" megsebesedett), illetve amióta láttam olyan videókat, hogy Amerkában a kerti medencébe belemásznak krokodilok (igen, tudom, hogy Magyarországon nem élnek krokodilok). De amit linkeltél, azzal meg az a legnagyobb bajom, hogy sötét, nem lehet látni, hogy mi van benne. Hiába nincsenek itthon krokodilok, és pláne nem beltéren, mivel nem látom, az agyam bebeszéli nekem, hogy ,márpedig ott pihen az alján egy krokodil, vagy bármi más.

Engem a mély víz vagy a zavaros víz zavar, főleg természetes vízben, hogy nem látom, mi van ott. Egyszerűen csak azért, mert pl. természetes vízben "bármi" odaúszhat, belém akad, főleg zavaros vízben zavar, hogy nem látok le, nem látom, mi történik körülöttem, alattam.

Szerettem volna búvárkodni, de sajnos emiatt nem nagyon tudok, kb csak kristálytiszta vízben szeretek úszni.

"Egyik sem bántja az embert a hajóroncs meg pláne."

A félelem nem ilyen szabadon választott valami. Ha valaki fél, az fél. Nem kell, hogy (mások szerint) elég jó indoka legyen rá. Egyszerűen csak jön az érzés és ott van. Ennyi.