Milyen érzés mikor mindenkit szar embernek tartasz magad körül, majd felhívják rá a figyelmedet, hogy te vagy a legszarabb?

Bár nem mások hívták fel rá a figyelmemet, de én is rájöttem, hogy szar ember vagyok. Megpróbáltam megváltozni, de annyira idegen nekem helyesen cselekedni. Nem vagyok gonosz, csak selejtes. Amikor jó emberek tesznek jó dolgokat, akkor olyan gördülékenyen megy minden magától, de ha én próbálok jót tenni, azzal csak jobban megutáltatom magam, mintha semmit sem tettem volna.

Rossz érzés. Szégyen és bűntudat keveréke. Hosszabb távon haragot és félelmet táplálnak ezek az emlékek.

Némi megkönnyebbüléshez vezetett, hogy idomulni kezdtem a karakteremhez. Nem próbálok olyan lenni, ami nem a részem. Azt mondják, mindenki meg tud változni, de szerintem hazudnak. Vannak, akik elég jók hozzá és vannak, akik nem. Én egy olyan állatfaj vagyok, aminek nagyon szűkre szabottak az életfeltételei.

Ha van elég önismereted, akkor nem kell,hogy mások szembesítsenek a dologgal. Èn tudom magamról, és sose tagadtam, nem vagyok jó ember. Eleve nem vagyok érzelmileg egy nagy ász,empátia stb. nem jellemző rám. Nem nagyon tudok másokkal együtt érezni, így gyakran a problèmájukat sem értem. Mármint érteni értem,csak nem tudok együtt érezni. Pl. pár eve volt,hogy papám megszédült, miközben cirkulával fát darabolt és levágta vele az egyik hüvelyk ujját. Anyám sírva közölte velem, én annyit tudtam mondani,gratulálok, ügyes volt,nem bírt volna várni, míg apu vagy a másik veje elmegy segíteni. Anyám kialadt és közölte, hogy kegyetlen vagyok. De most ha nekiállok sírni,attól visszanő?

Amugy mostani normák szerint tenyleg kegyetlen és szemét vagyok. Ezt tudom magamról,de nem érdekel. Nem fogom magam megjátszani,meg végigszínészkedni az életemet csak hogy mások jól érezzék magukat.