Kedves férfiak, nők! Hogyan nézett ki a leggyönyörűbb ember (legyen az férfi vagy nő), akit valaha láttatok (nem közszereplőre gondolok)? Milyen érzés volt ránéznetek?

Négyes, tetszik az önbizalmad, máskülönben mindenkinek köszönöm a válaszokat.

Ha nem bánjátok, én is írnék egy pár sort, bár elég önzőnek hat, hogy a saját kérdésemre én válaszolok.

Volt egy lány, akit napi szinten láttam... egyszerűen gyönyörű volt, soha nem láttam (azóta sem) hozzá hasonlót.

Nem volt valami magas termet, talán akkora mint én, kerek arca volt, ő maga egy kissé telt, de valahogy mégis törékeny. Világosbarna szemei voltak, amelyek néha átsejlettek zöldbe, kis pisze orra, nem túl telt ajkai, világos bőre. Emlékszem, mindig olyan... furcsa arcot vágott. Űgy túnt, mintha nem szeretne ott lenni. Gyönyörű hosszú haja volt, eredetileg barna színű, de mintha egy részét megpróbálta volna szőkíteni, ettől pedig vörösesbarna színűvé változtak a tincsei. Mindig kiengedve hordta, a füle mögé tűrte, a vége pedig göndörödött. Látszott, hogy sok törődést és energiát fektet bele a haja szépségébe, mindig gyönyörű, csillogó és selymes(nek tűnő) volt. A hangja nem volt olyan magas, de mindig volt egy éle, nem tűnt kedvesnek, de sosem tudtam rá haragudni, valahogy még ez az idegőrlő flegma és kényes hang is tetszett benne.

Vékony karjai és vállai voltak, vékony dereka, ehhez mindig fekete pólót viselt, ami ráfeszült, és ezzel kiemelte, nagyon jól állt neki ez az egyszerű darab. Ehhez valamivel nagyobb alsó társult, gömbölyű csípő, erőseb combok, kifejezetten jól állt neki. Mindig olyan nadrágot hordott, ami csak a combjára feszült.

Sosem törődött sokat azzal, hogy mit vesz fel, de mindig amikor elhaladt mellettem hihetetlen illata volt. Édes, pont olyan ami illik hozzá, holott soha nem szerettem az ilyen jellegű illatokat, neki annyira passzolt, hogy ezzel együtt is tetszett.

Az egész lány olyan volt... mint egy... csoda.

Évekig voltam... vagy talán még mindig vagyok távolról szerelmes ebbe a lányba, pedig tudtam, hogy az égvilágon semmi esélyem. Sosem tett értem semmit, de én akár a kezemet is képes lettem volna a tűzbe tenni érte. Ezek az érzések ma már egyre jobban halványodnak, tekintvey hogy már nem is egy iskolába járunk. De az emléke még mindig nagyon intenzív, azt hiszem belül még mindig ugyanazt érzem amikor gondolok rá.

Teljesen levett a lábamról. Összesen néhány alkalommal beszélgettünk, akkor is azért, mert vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Emlékszem, amikor Valentin nap volt... odamentem hozzá... nos. Egy krumplival. Egy szív alakú krumplival, amit előző nap találtam. Bár úgy tűnt felvidítottam, azt mondta "wow, szép ajándék", de azt hiszem legbelül mindig is tudtam, hogy sosem vonzódott a nőkhöz... szóval ezután békén hagytam, csöndesen gyönyörködtem benne, amíg aztán hamarosan át nem vettek egy sokkal jobb iskolába...

Köszönöm, hogyha valaki elolvasta. Jó érzés leírni, valakinek elmondani amit érzek. :))