Jelent valamit ha a fiú akit már ismersz egy ideje és kerulgetitek egymást pedig mindketten többet éreztek "megment" teged majd hazavisz?
Ez történt velem. Kicsit sokat ittam (szegyellem es nem szoktam) és ezt egy fiú megprobalta kihasznalni, de valahogyan megtalalt engem (házibuliba voltunk sokan) es úgymond megmentett és be is húzott a srácnak (szerencsére volt rajtam ruha meg minden) majd utána hívott egy taxit, és hazavitt magához, mert nem tudta hol lakok. Nem próbálkozott be semmivel persze, másnap pedig hazavitt, beszélgettünk kicsit, persze megkoszontem neki mindent de azota nem beszelunk (3 napja)Pár hónapja már kerulgetjuk egymást, mintha egyikünk sem akarna kezdemenyezni, de látszik hogy nem szimplán ismerősök vagyunk.
Fiúk válasza érdekelne elsősorban, ők talán megertik egymást ha mar mi nem.
20l és 21f
Lovagias, emberséges, férfias volt.
Nem beszélve arról, hogy bűncselekményt akartak elkövetni ellened
védekezés képtelen állapotban. Ha hagyja, akkor cinkostárs lett volna.
Ha akarna valamit tőled mint nőtől, már előbb próbálkozott volna.
Egy ilyen helyzet után nem biztos, hogy lenne kedve.
Nem a legelőnyösebb formádat ismerte meg.
Azért segített, mert így volt helyes. A hajléktalannak sem azért segítesz, mert akarsz tőle valamit.
Ha néz is rád valahogy, az maximum testvéri érzet, mintha a húga lennél. Ha volt bármilyen minimális vonzalma eddig feléd, a seggrészeg állapotoddal annak annyi, ne is reméld hogy visszajön.
Ez kellene legyen a minimum, amit bárkiért megteszel.
Nem volt kimondottan hősies, de eléggé pozitív srác.
De ha én lettem volna és bejönnél én reggel elmondtam volna, hogy mennyore megijedted meg féltettelek stb. mindent amit ilyenkor érezhet az ember.
Beszéltünk azóta és találkoztunk is:) lehet még lesz belőle valami
Azt mondta nem undorodik azért még egy lánytól mert részeg, emberek vagyunk, mind voltunk már azok😅
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!