Olyanok akik hozzám hasonlóan, 30 éves korukra sem tudnak igazán mit felmutatni, változott valami ezután a szimbolikus évszám után? És ha igen, mi hozta el a változást?

Tapsihapsi, ha már a saját bevallásod szerint is egy nulla vagy, akkor legalább az arcodból vegyél (nagyon sokat) vissza, mert így aztán különösen nagyon szánalmasan nevetségesen jössz ki az egészből.

Komolyan nem érzed ezt?

Lehet ez sokat elárul a sikertelenséged okáról, hogy nem sok kapcsolatod van a valósággal, nem gondolod?

Édes jó istenem...

Atyaúristen...

Dedó. :/

Nekem viszonylag hamar összejött minden és pont azért, mert nem hiszek ezekben a szimbolikus évszámokban. Én abban hiszek, hogy csinálni kell, meg kell pörgetni, vadászni a lehetőségeket és élni velük. Lehet, hogy így sem sikerül minden, de akik ilyen fajta mérföldkövek mentén haladnak, hajlamosabbak magukat azzal nyugtatni, hogy ráérnek. Hogy nem baj, ha valami csúszik, késik, ráér az még, hogy még várnak a megfelelő pillanatra és utána kezdenek valamibe bele... Nem. Ez nem így működik.

Nyilvánvalóan az én életemben pár ponton szerepet játszott a szerencse is, hiszen például egy jó állást megtalálni nemcsak rajtad múlik, hanem azon, hogy meg legyen hirdetve, megtaláld időben, ne legyen nálad jobb jelentkező, passzolj a csapatba, szimpatikus legyél annak, aki interjúztat... De azért elmondhatom, hogy végigdolgoztam, gyűjtöttem a húszas éveimet azért, hogy az az ember legyek azzal az élettel, amiről úgy gondoltam, hogy illene 30 éves koromra. Nem voltam aszkéta, nem szólt minden csak a hajtásról, de volt egy prioritás, egy kötelességtudat, amivel a fejemben éltem a napjaimat. Hogy nekem épp az a dolgom, hogy tanuljak vagy hogy most el kell kezdenem állást keresni akkor is, ha sok kínos interjúm lesz, mert még nem érzem magam teljesen alkalmasnak az adott munkakörre (hiszen diák voltam). Hogy nekem le kell mennem edzeni és le kell tolni azt a heti 5 edzést ha törik, ha szakad és nincs olyan, hogy most nincs kedvem, mert akkor a következőre sem lesz és így maradnak el a dolgok. Persze volt, amit kihagytam, de sosem ilyen luxus-kényelmi okokból, amiket rá lehet húzogatni mindenre, felmentve magad a dolgok alól, amiket meg tudnál csinálni. Ugyanez a különköltözéssel: lehet ezt eseményekhez kötni és 30 évesen pislogni, hogy jaj, már ennyi az idő? Meg lehet érezni a nyomasztó érzést, hogy ez így nincs rendjén és ennek hatására csak úgy neves dátum nélkül szépen elkezdeni dolgozni rajta.

Nézd, nem bántani akarlak és nem is kifejezetten neked szánom, amit írok, mert ezen az oldalon rengeteg az ilyen 25 meg 30 évesen magához térő ember, aki abban reménykedik, hogy majd a korral jön bármi a gerincbántalmakon kívül... Mint olyan ember, aki nem hezitált, nem várta meg az újévet, hogy kössön egy fogadalmat vagy azt, hogy egészet üssön az óra, hogy elkezdjen egy feladatot (és legyen oka újabb egy évet vagy újabb egy órát várni, ha nem sikerül akkor elkezdeni), csak azt tudom mondani, hogy neki kell állni és csinálni kell. El kell határozni abban a korban és abban a pillanatban, amikor eszedbe jut, hogy valami nem oké, hogy onnantól teszel ellene. Kidolgozni egy tervet, kijelölni belátható időn belül mérföldköveket, megnevezni szabályokat, amiktől nem térsz el egy érzés, hangulatingadozás miatt.

Annyira szeretem, mikor valaki 30 évesen sír, hogy nincs nője, hogy nincs 15 milliója lakásra, hogy nincs ez vagy az... Srácok, megvan, hogy 12 éve felnőttek vagytok? Megvan, hogy ha időben gondolkodtok ezen, nem az első ráncok juttatják ezt eszetekbe, akkor nem lenne egy kicseszett szorongás az életetek?

Hol-voltatok-eddig?

És miért hiszitek, hogy ezután is elég csak várakozni?

Egyesek itt olyan emberekre köpködnek, akik ledolgoztak 30 éves korukra 10 évet az életükből, amíg ők a tökeiket vakargatták. És most nem munkára gondolok, nem csak munkára, hanem minden olyan dologra, amit magáért, a jobb életért tesz az ember.

Tessék, például az első szakmai pályázatom 29 éves koromban nyertem meg, nagyjából ez adta a legnagyobb ugrást a karrieremben.

Más kérdés, hogy előtte vagy 30 pályázatot adtam le, 2 éven keresztül folyamatosan figyeltem a lehetőségeket, a kiírt pályázatokat és vagy 4 éve dolgoztam ugyanazon a témakörön szabadidőmben, amiből végül a leadott munkám is készült, mindezt két diplomával.

Szóval valahogy mégis oda lyukadunk ki, hogy 18 évesen kezdtem, ha nem előbb, és 10 év kellett neki, míg beérett és amíg én magam is alkalmassá váltam.

Nem vagy elkésve, meg persze a lottón mindig lehet nyerni csak úgy... De ha most elkezdesz valamiért lelkiismeretesen küzdeni, akkor azt mondom, 35-40 éves korodra lesz érzékelhető különbség az életedben annak hatására. Addig pedig marad az abba vetett bizalom, hogy megéri.