Miért ennyire beképzelt és kötekedő sok idős (50 feletti) ember Magyarországon?
Csak néhány dolog, amit hirtelen eszembe jut:
Megszakítottam egy idős emberrel a kapcsolatot, akivel a szomszéd városban beszéltem néha, mert elkezdett utasítgatni erőszakosan, hogy merre biciklizzek, ezt csináljam, azt csináljam, és mindenkit lenézett.
ja meg mindenkit kritizált az unokájától kezdve a polgármesterig, rohadt fárasztó volt.
Pár éve jöttem haza biciklivel a munkából, de nem tudtam továbbmenni, mert keresztbe állt egy öregasszony, és úgy beszélgetett. Amikor pofát vágva félrehúzódott, még be is szólt, hogy "szívesen, fiatalember". El kellett neki magyaráznom, hogy attól, hogy idős, még arrébb mászhatna, vagy még jobb lenne, ha máshol beszélgetne, nem a b. út közepén.
Amikor Bpn tanultam, szintén csak egy lakásom mellett lakó nyugdíjas tanárnővel volt gondom, aki ahogy megtudta, hogy főiskolás vagyok, küldetésének érezte, hogy bebizonyítsa, hogy buta vagyok.Arra volt büszke, hogy 30 éve nem mozdult ki a kerületből.
Az interneten is sokszor olyan gusztustalanul nyilvánulnak meg sokszor teljesen nevetséges dolgokat írva, hogy elképesztő.
pár éve megjelent egy fiatalokat kritizáló írás, amiben jobb híján olyanokba kötöttek az idős kommentelők és blog írója, hogy gyakran váltanak munkahelyet a fiatalok, meg h nem tudják, mit jelent a szántás szó.
a poén, hogy pl. a 120 kg-os volt főnökasszonyom is megosztotta, akinek egy érettségije van, és nagy eséllyel sosem fog annyit keresni, mint én.
A legnagyobb problémám nem is azzal van, hogy neveletlenek, hanem hogy nem látom, mire olyan beképzeltek.
általában túlsúlyosak, tájékozatlanok, rosszul keresnek, a munkájukon kívül semmihez sem értenek.
mi az oka annak, hogy ennyire túlbecsülik a képességeiket és ekkora önbizalmuk van? engem teljesen megdöbbent, amit megengednek maguknak.
félreértés ne essék, hébe-hóba találkozom normális időssel is, de a többsége számomra elviselhetetlen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az idősebb generáción (tisztelet a kivételnek) nagyon látszik, hogy az előző rendszerben nőtt és hogy burokban él.
Többségük túlbecsüli a képességeit, kéretlen tanácsokat osztogat, okoskodik. Úgy nőttek fel, hogy annak volt igaza, aki idősebb/hangosabb.
Ezen kívül frusztráltak, elment mellettük a modern világ, ezért kétségbeesetten kapaszkodnak a „régi értékekbe”, amikor még kapták a taslikat a diákok, mikor még tudták a fiatalok, mi az igazi munka.
Aztán ugye irigyek is a fiatalságra, „könnyebb” életükre, szeretnék, ha a mai fiataloknak is olyan lenne, mint anno nekik.
Nem kell velük foglalkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!