Hány nappal előre tervezel? És a múltat hány nap után zárod le végérvényesen?

Csak holnapra tervezek, ügyintézést, postát, vásárlást, stb.

De másnap nincs kedvem semmihez, és csúszik az egész. Sokszor egy hetet is. Nem érdekel a holnap, a múltba szeretnék visszamenni. Hogy anyukámat figyelmeztessem, hogy megmentsem.

Végrendeletet megírtam, lehet hogy holnap meghalok, azt sem bánom. Édesanyám nemrég hunyt el, nekem ott megállt az idő, azóta semmi nem érdekel. Hónapokig rendet sem raktam, minden szanaszét volt hajigálva, még bele is rúgtam a dolgokba, normális ételt sem ettem egy hónapig, csak csokit meg üdítőt minden nap. Utcára is csak kutyasétára mentem, mindenkit elkerültem. Lement 20 kiló, még azt se vettem észre, mások szóltak. Vagy nem ismertek meg.

A haláleset óta rájöttem hogy nincs értelme tervezni. Édesanyám tervezett, főzött, kertészkedett, vásárolt, nyugdíjas klubba járt bulizni, jól volt, boldog volt. Aztán hirtelen belázasodott és három nap múlva elment, hiába hívtam mentőket.

Még a kis vacsoráját is otthagytam a hűtőbe, amit főzött.

Nem tudom feldolgozni, amit láttam, amit a mentők csináltak velünk, ahogy bántak anyukámmal az utolsó perceiben, hogy tűzoltók emelték le a nyolcadikról, mert nem lehetett lépcsőn szállítani. Hogy az egész lakótelep anyukám utolsó perceit nézte, és aztán jöttek hozzám, hogy mi történt.

Mindent, amiért megdolgozott fáradtságos munkával, azt itt hagyta. Úgy érzem, hogy nem érdemlek meg semmit, mert nem az enyém, ezért olyanokra hagyom anyukám vagyonát, akik rászorulnak. Beteg emberek, állatok gyógyítására. El kellett adnom a lakását, mert két lakást és a kedvenc kis telkét nem tudom fenntartani.

Imádta azt a lakást, mindent úgy hagytam, ahová ő tette, és

Nekem kellett volna meghalnom, mert én sose szerettem élni. Édesapám is elhunyt, amikor még csak tini voltam.

Rákos lettem, aztán amikor meggyógyultam, anyukám elment. Nincs családom, a barátaim és az állataim tartják bennem a lelket, de sokszor úgy érzem hogy már ők sem elegek ahhoz, hogy ne végezzek magammal valahogy, mert nem bírom feldolgozni amit láttam, és hogy elment.