Aki introvertált ember, miért nem akarna olyan munkahelyre menni, ahol emberekkel kell társalogjon, vagy csak foglalkozzon?

Én introvertált vagyok, inkább itthon szeretek lenni.

Főállásban szoftverfejlesztőként dolgozom, be is kell járni hetente párszor a munkahelyre, mégis tudok jókat beszélgetni a kollégákkal, akár újonnan megismert emberekkel.

Viszont nem dolgoznék olyan munkakörben ahol az a munkám, hogy emberekkel kell beszélgetnem, hallgatnom őket.

Még úgy sem, hogy a hobbimból és privát tevékenységeimből adódóan elég sok emberrel kell beszélgetnem és segítenem nekik.

-az introvertált nem remete. te a szociális fóbiásra gondolsz

-munka által megpróbálni megszeretni valamit a világ legrosszabb ötlete. kb mintha azt mondanád hogy "oh? halálosan félsz a pókoktól? akkor ahelyett hogy a saját tempódban szoktatnád magad hozzájuk, legyen az a megélhetésed, hogy egy pókveremben állsz napi 8 órát. az majd segít :)"

a munka miatt még abba is beleunsz valamennyire amit amúgy rajongva imádsz csinálni, megszeretni meg pláne nem fogsz tőle semmit

-felnőtt ember általában tudja, hogy mi tesz neki jót, és mi nem, és ahhoz is megvan a képessége, hogy eldöntse hogy mit hajlandó megtenni magáért is mit nem

Nekem az nem baj, ha a munkám során emberek vesznek körül és netalántán még beszélünk is egymással, na de, hogy ebből éljek és MUSZÁJ legyen beszélgetnem, mert ez a munkám része...hát kösz nem.

Mondjuk ironikus, mert tanár szeretnék lenni, de az más, ott előadást tartok, néha kérdezek vagy kérdeznek, akkor van visszacsatolás, de lényegében nem cseverészés az egész és vannak csendes percek. Call Centeres, Teleshopos, MLM-es, fodrász, kozmetikus, műkörmös nem lennék, mert nem szeretek embereket győzködni semmiről és a pletykálás se köt le hosszútávon, sőt, eléggé felcseszne.

Most ahol vagyok, ott naponta 10-20 emberrel dolgozom, kb 5-6 akivel beszélgetek úgy hosszabban, nem érzem, hogy túl sok vagy túl kevés lenne ez. Ha nem akarok beszélni, csak elvagyok magamban, ha dumálni akarok, odaállok közéjük.

De egyébként aki nálam jobban introvertált és ki akar belőle törni, annak inkább hobbin keresztül kéne ismerkednie, mondjuk elmennie valahová sportolni, festő vagy olvasókörbe, animés közösségbe vagy úgy igazából bárhova, ami érdekli és csak lesz valaki, aki szimpatikussá válik számára.

Meg vannak, akik tényleg magányos farkasnak valók, s ezt tudják, ezzel sincs gond. Ők lehet leszívnák a többi ember energiáját, így jobb, ha nagyrészt egyedül vannak.

Az introvertalt ember szeretheti az embereket, de az arousal szintje sokkal könnyebben megemelkedik, mint az extravertaltaknak. Magyarul kevesebb ingertol is már túl tudnak töltődni, lefáradni.

Ez nem akarás kérdése. Az extravertált embernek sokkal több ingerre van szüksége, hogy megemelkedjen az arousal szintje, ha kevés inger éri, unatkozik, rosszul érzi magát.

Mert az inrovertáltat lefárassza a sok emberi interakció. Par óra vagy perc utál KO. Nemhogy 8 óra, s még hópofizzon is oda a sok szerencsétlen mellé, hogy ne haljon éhen...

Nem az a bajunk, hogy nem értsük az embereket, hanem az, hogy utáljuk. Én is tiniként sokszor elmentem pár ottalvós osztálybuliba. Életem legrosszabb döntései voltak. Mentem, hogy hátha jobb lesz, de sose lett. Az ÉGÉSZ egy nagy csalódás volt. MINDEN EGYES hosszabb emberek közt eltöltött idő. Rosszabb volt mintha simán iskolában lettem volna pár napig non-stop.

Én introvertált vagyok.

Ami sok hátránnyal jár alapból - ezt felismertem és elmentem kommunikációs tréningekre, önismereti gyakorlásokra ...

És most sokkal jobban kedvel mindenki a szűkebb és tágabb környezetemben is. Mert ha kell tudok jól és nyíltan, őszintén kommunikálni.

De attól még ez számomra nem komfortos. Meg tudom oldani, meg is oldom de egy INTJ egyedül "töltődik fel", nem társaságban mint egy extrovertált személyiség típus. Ezért egy introvertált számára mindig "energia negatív" lesz egy társasági helyzet, ellentétben egy extrovertált típussal ami számára "energis pozitív". Azaz fáraszt, még akkor is ha éppen élvezem és jól csinálom.