Hány évesen jöttél rá először hogy le maradtál bizonyos dolgokról, eseményekről, életszakaszról? Hány évesen ismerted be magadnak valójában hogy erről már te tényleg le maradtál? Mi a helyzet most veled ennyi évesen?

29 éves vagyok, és már 16 évesen beismertem magamnak, hogy soha nem fogok bulizni, nem lesz párkapcsolatom sem, stb.

A helyzet változatlan.

Én 27-28 évesen kezdtem kinyílni, előtte visszahúzódó, depressziós, magamnak való voltam világ életemben. Ma ha ezt mondom valakinek az kinevet kb, mert nem tud olyannak elképzelni.

Ilyen formában elgondolkozom, hogy már fiatalon is sokkal hamarabb lépnem kellett volna, nyitni a világ felé. Nem bulizás meg pia szinten, de fontos lett volna a kapcsolatépítés, közösségekhez tartozás.

Például pár éve túrázok. Lehetőségek és ismeretségek tárháza. Ha fiatalon elkezdtem volna, akkor lehetett volna már fiatalon rengeteg ismerősöm, barátom.

A 18. születésnapomon jöttem rá, hogy tulajdonképpen ennyi volt a kamaszkorom. Nyilván azt mondják, hogy olyankor is még éretlen az ember, de már nem ugyanaz. Már véget ér a suli, elkezd az ember dolgozni, megtakarítani, nem lehet összehasonlítani az iskolai élettel.

Mindigis nagyon kalandvágyó voltam, alig vártam hogy majd kamaszként iskola után bandázzak a haverjaimmal, és deszkázzunk, elhagyatott épületek tetejére másszunk, vagy hajnalig sztorizgassunk a parkban egy üveg vodka mellett. De mire megalapoztam a középiskolás barátságaimat, jött a covid, kb az összes barátomat elvesztettem, és semmit nem valósítottam meg abból amit terveztem. Plusz évekig küzdöttem egy viszonzatlan szerelemmel, szóval még az a tipikus egyszerre kínos és aranyos tini kapcsolat is kimaradt az életemből. Most pedig már hiába akarnék úgy szórakozni, nem vagyok olyan komolytalan és felszabadult, teljesen más dolgok kötnek le, és kapcsolatban is más dolgok fontosak.

Mostanában. Eddig is tudtam. De most egyre jobban tudatosul, és érzékelem. És azt is, hogy már nem is lesz máshogy.

Nemsokára betöltöm a 18at, de nem olyan vagyok, mint egy átlagos 18 éves fiatal. Nekem kimaradtak azok a világi örömök, amit a kortársaim természetesnek vesznek.

Hiányolom, mert bár megélhettem volna, és nem később lesz még nehezebb, de az az idő elmúlt.

Legfőképpen egy igazi barátnőről maradtam le. Vagy akár igaz, mély barátságokról. Van pár felszínes ember, de senki nem ragaszkodik hozzám. Lemaradtam arról,hogy valakivel megoszthassam a gondolataimat, hogy valaki meghallgasson, hogy valakinek ugyanúgy szüksége legyen rám, a társaságomra, hogy valaki tényleg figyeljen rám. Helyette magambs folythatok mindent,vagy kieresztem, de nem találok őszinte figyelemre, vagy megértésre.

😃 Nekem CSAK ilyen van. Gyerekkoromban rengeteg dolgot ki szerettem volna próbálni, ezek között például különböző táncokat, de vagy nem engedték vagy nem volt rá pénz, vagy nem volt rá lehetőség ott ahol laktunk.

Szeretnék művészetekkel, azon belül zenével komolyabban foglalkozni, de gyerekkoromban abbahagytam a zenesulit, annak ellenere hogy a tanár kapálózott értem. Életem legrosszabb döntése. Munka mellett nincs meg erre se az időm se az energiám. Hangszerem sincs. Pénzem sincs hangszerre. Hogy gyűjtsek zongorára többéves projekt.

Kamaszkoromban nem lázadtam, nem élveztem az akkor még jobban meglévő szabadságomat, nem arra fordítottam a figyelmem hogy mit szeretnék hanem hogy majd ha tanulok bármit választhatok. Így a tanulásra koncentráltam, és erőltettem magam, amivel nem jutottam semmire (még diplomáig se mert mindent mindig abbahagyok).

Most próbálok rájönni arra hogy mi az amit kezdhetnék a maradék magammal (elvégre ugye "Még fiatal vagyok..."🤣), ami még megvalósítható, nem unok bele, és nem égek ki benne 6 hónap/ 1 hét/10 perc alatt.

Mi a helyzet velem? Próbálom elviselni a monoton hetköznapokat egy olyan munkahelyen, ahol 8×40 percet fordítok egy szamomra teljesen felesleges és időpocsékolasnak gondolt munkára.

Magyarul semmiről nem maradtam le csak magamról...

Ja és 25 vagyok.

(9es válaszoló)