Ha valaki elveszti a reményt, akkor megszűnnek a félelmei is?

Szerintem kiégtél. Pszichológusnál nem voltál még? Vagy nem is akarsz segíteni magadon? Ha nem, szólj, mert akkor nem próbálunk hasznos tanácsokat adni.

Nem

Munkahely? Családi/rokoni/baráti/ismerősi kapcsolatok? Biztosan minden terület működőképtelen az életedben?

Én meg mindig úgy voltam, hogy félelem nélkül, asszertíven kiálltam önmagamért, vállaltam a véleményem. A reményt viszont én is elvesztettem, de más téren mint te: ugyanúgy nem félek ahogy eddig sem, viszont beleuntam abba, hogy az emberek többségének mondhatod te bármilyen kedvesen, szépen a véleményed, egy konfliktusban hiába vagy korrekt, az emberek többsége önmagán túl nem lát. Te ha beleszakadsz, akkor sem. Nem képesek kilépni a konfort zónájukból, és a másik embert teljesen figyelmen kívül hagyják, kivéve ha valamit akarnak tőle. Én meg ott adtam fel a reményem, hogy az emberek értékeljék a másik ember őszinteségét, korrektségét. Már a legtöbb esetben csak annyit mondok: ezt másképp látjuk, de nem fejtem ki az én meglátásom,mert felesleges.

Én is már így vagyok, amióta már semmi nem érdekel azóta úgymond kinyílt a csipám, régen fülem farkam behúztam még az ismerős emberekkel se nagyon beszélgettem, most meg már idegeneknek is simán beszólok ha úgy van, pont azért mert már nem félek semmitől, nincs mit vesztenem, nem érdekel ha megvernek, leüvöltenek, megbüntetnek az se. Úgy vagyok vele hogy mindenki tehet egy szívességet. Azért van annak előnye is ha az embernek végleg elmegy minden életkedve. Könnyebb terminátorrá válni.