Titeket mivel szokott idegesíteni a lakótársatok?
Szerencsére már nincs lakótársam, de ezek idegesítettek:
-privát szférám nem tartják tiszteletben, mindenkinek saját szobája volt de bemászkáltak az enyémbe
-kosz, piszok, rendetlenség
-romlott kaják a hűtőben
-hajnali 5-kor üvöltve tévézés
- mosogató telepakolva piszkos edénnyel, ha használni akartam akkor el kellett mosnom az összes sza*t amit ott hagyott
-kiáramló bűz a szobájából
10 éve összeköltöztem egy barátnőmmel.
Akármikor vettünk közösen valamit, ő mindig otthon hagyta a pénzt.
Ez odáig fajult, hogy lassan a cigijét is velem vetette meg.
Akkor derült ki a valódi kora is, ami nem is zavart, mert pár évvel volt idősebb, mint amit mondott, csak a pasija előtt titkolni kellett.
Egy hónap után elköltöztem, azóta nagyon ritkàn, de beszélünk.
Szerintem nálunk én voltam az idegesítő lakótárs 🙂
Éjfélkor értem haza munkából, nyilván zajjal jár zuhanyozni, enni. Néha nem tudtam elkerülni, hogy bedobjak egy mosást. Hetente egyszer viszont tisztára nyaltam az egész lakást. Teljesen fordított életvitelünk volt.
Amikor nincs tekintettel a másikra és pl. hajnali órákban ajtót csapkod, tévét hangosan néz. Vagy éjjeli, hajnali órákra áthívja -közös megegyezés nélkül- a haverjait és hangoskodnak hétköznap.
Rendetlen, így koszos edényeit, cuccait szanaszét hagyja, az előbbit gyakran csak gyűjti és nem mossa el.
Vagy épp nem tesz semmit a közösbe.
Hosszú ideig egyedül laktam, de tavaly év végén költöznöm kellett és nem volt sok választási lehetőségem, meg spórolni is akartam, úgyhogy beköltöztem egy 2 szobás lakásba egy velem korú srác mellé. Személyesen nem ismertem, de voltak közös ismerőseink. Előadta az elején, hogy neki milyen fontos a kommunikáció és a rendszeretet, de már az első hetekben feltűnt, hogy komoly hiányosságok vannak. Eleve az, hogy soha nem beszéltünk, csak akkor, ha én valahogy megszólítottam, pedig rohadtul nem vagyok egy kezdeményező típus, de gondoltam próbálok haverkodni. De az a helyzet, hogy nem lehet vele. Amivel pedig ezen felül idegesít, az a trehánysága. Több szabadideje van, mint amennyi nekem a munkahelyemen valaha lesz, de ez nem látszik a lakáson:
- szanaszét hagyja a mosatlant, konyhapult, asztal, padló naponta összemorzsázva,
- a WC-t rendszeresen takarítom utána, mert összecsokizza a WC peremét és simán úgy hagyja,
- a szemetet még egyszer nem vitte ki, mióta itt lakom,
- a fürdőkádat minden áldott nap ki kell öblítenem utána, mert tele van szőrrel és azt is gond nélkül otthagyja,
- az meg csak apróság, hogy a hűtő is a cuccaival van telepakolva, alig van helyem (de ugyanez igaz a konyhaszekrényekre és a mélyhűtőre is).
A spórolás miatt megérte idejönnöm, de a gyerekhez egyre kevésbé van idegrendszerem. Soha nem volt még olyan lakótársam, aki ne a plusz munkákat csinálta volna nekem, szóval nagyon hajlok arra, hogy spórolás ide vagy oda, olyan helyet keressek, ahol lehetőleg egyedül tudok lakni.
30/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!