Milyen lakótársakkal lakni? Milyen a beköltözés? Milyen plusz 2-3 emberrel lakni? Mi a max? Milyen mikor kell a wc-re várni? Milyen volt mikor először büdöset kakiltál és a másik arra jött be ha te fiú vagy és ő lány? Ciki?

Hány éves vagy hogy egyáltalán felmerűl benned, hogy ciki egy természetes folyamat?

Meg ovis korod óta egyedül élsz, hogy nem tudod, milyen pár emberrel egy házban lakni, vagy más emberek előtt enni?

Nincs szépsége. Csak hátránya. Wc-re várás, na az nagyon sz.r, amikor a kedves lakótárs rendszeresen 1 órára befoglalja a fürdőszobát. Ha különbség van a takarítási, rendrakási szokásaitokban, abból is csak a bosszúság van. Konyha beosztása. Hűtő beosztása. Közös terek beosztása. Miért rakta oda, miért nem csukta be. Miért teszi mindig odébb, miért nem dobja ki, ha üres, miért nem szól, hogy elfogyott. Stb stb. Sok apróság van, ami összegyűlve kiválasztó.

Szépséget nem láttam benne. Soha többé!

3

Ezek a szülőkkel és testvérrel való együttélésnél is pont annyira gyakoriak, mint 2-3 random embernél.

4!

Szülőkkel, testvérekkel együtt nő fel az ember, míg egy lakótárshoz már "viszi" mindenki az otthoni szokásait.

Plusz lazább a kapcsolat egy rokonnal, könnyebb a megbeszélése ezeknek a dolgoknak.

Sosem lesz ugyanolyan a probléma egy idegennel, mint egy testvérrel.

én tényleg nem értem, magyarországon mért költözködnek össze teljesen random emberek mindenféle előzetes egyeztetés nélkül... bécs (meg amúgy a világ összes többi része): kiválogattam a szobakereső oldalon, hogy 20-32 év közötti nemdohányzó, nemszélsőjobbos, nem operaénekes szakos férfiakkal és nőkkel szeretnék lakni, szeretnék közös programokat esetenként, de semmi partit, meg asszem még azt is beikszeltem hogy nem zavar ha van állat (mondjuk végül nem lett). részt vettem kéttucat interjún, végül egy lakás, ahol a keresett igények mindkét oldalon megegyeztek, felvett, és most boldogan élek a 23-32 év közötti nemdohányzó-nampartiarc barátaimmal.

nem eszünk együtt, kivéve ha kedvünk van hozzá, miután normális felnőttek vagyunk, nem lepődünk meg rajta, hogy a másik embernek is van emésztése, a fürdőszbát kb időbeosztjuk, hogy ki mikor van benn (de eltérő időpontokban járunk dolgozni, tehát sosincs sor), a közös terekből mindenkinek megvan a saját polca és fiókja, ami nem fér be a sajátba, azt megkérjük hogy másnál tárolhassuk, a közös ételekből eszünk, ami nem közös, arra engedélyt kérünk. a költözést igazából mindenki maga intézte, de ha éppen ráérünk amikor be kell hozni egy új polcot, segítünk egymásnak. ha vendég jön, bejelentjük, ha problémánk van, azt közöljük, ha veszünk valamit ami közös, felírjuk a költségmegosztó-appba.

persze mindehhez az is kell, hogy normális, funkcionáló felnőtt emberek legyünk, egy kupac kerge kis egyetemista kölyökkel, akik folyton bosszúsak és duzzognak és nem hajlandóak leülni és megbeszélni, nem működik. amíg nem érzed úgy, hogy rendelkezel ilyen szintű érettséggel, maradj otthon anyunál.

Jó lenne, ha ez ilyen egyszerűen működne. Én egyetemista vagyok és azért költözök össze random emberekkel, mert nincsen más lehetőségem, csak így tudom megoldani a lakhatásomat különben mehetnék az utcára. Mielőtt bárki említené a kollégiumot elmondanám, hogy nem, nem mindenki kap kollégiumot. Ez pedig nem jelenti automatikusan azt, hogy az elutasított jelentkező biztosan túl jómódú, nem okoz számára gondot egy albérlet fizetése. Magyarul anyagi okokból kénytelen vagyok másokkal (és mivel nincsen párom vagy olyan barátom, családtagom, ismerősöm stb., akivel összeköltözhetnék, ezért ezek a "mások" szükségszerűen idegenek" összeköltözni. Eddig kétszer kellett albérletet (pontosabban szobát) keresnem és mindkét alkalommal azt tapasztaltam, hogy nagyon sok bérbeadó vagy lakótársat kereső bérlő nem veszi fel a telefont, nem hív vissza, nem válaszol, meg sem nézi az üzenetet, hiteget, ködösít, véletlenül kint felejti a már nem aktuális hirdetést stb., tehát maga a keresés procedúrája sem egyszerű, pláne ha több kritériumra is oda kell figyelni (pl. megfizethető legyen számomra). Emellett kb. a lakótárs az utolsó dolog, amiben úgy érzem, hogy van értelme egyezkednem, mert így is szűkösek a lehetőségeim. Én is kerestem már magam mellé lakótársat egy meglévő albérletbe, hiába írtam ki, hogy korombeli, egyetemista, lány stb. lakótársat keresnék, éppen csak a pápa nem írt nekem, hogy szeretne beköltözni mellém... Valamint azt hozzátenném, hogy mindig olyan lakótársam volt, aki barátságos, kedves, rendszerető, csendes, szereti a tisztaságot stb., és ezek a barátságos, kedves, rendszerető, csendes, tisztaságot szerető emberek voltak azok, akik például nemes egyszerűséggel ott hagyták a használt betétet a fürdőszoba kövén.... Magyarul mindenki azt mond, amit akar és a jelen helyzetben, pláne az én helyzetemben, nincsen lehetőség arra, hogy biztosan megszűrd és megbizonyosodj arról, hogy "jó" lakótárssal költözöl össze.

Amúgy nekem az alkalmazkodással sosem volt problémám, hogy várni kell a másikra, kinek hol van helye, ki hova pakol stb., inkább a lakótársaim hozzáállása volt a gond, mert ők ezt nem tudták tisztában tartani, nem voltak hajlandóak a minimális kommunikációra és együttműködésre sem (pl. olyan alap dolgokra gondolok, mint például beszéljük már meg, hogy akkor x napon jön a tulaj átvenni a pénzt és addigra legyen meg, hogy be kellene engedni a szerelőt stb.). Ami érdekes, hogy laktam évekig kollégiumban is (ott 1-4 emberrel laktunk együtt, őket sem ismertem egyáltalán, ugye ott szobatársak is voltunk) és soha nem volt hasonló problémám, teljesen normális emberekkel laktam együtt, nagyon szerettem. Valamiért az albérletes élményeim viszont siralmasak.