Meghalt egy ismerősöm. Nem álltunk közeli kapcsolatban, mégis nagyon bánt a dolog. Bunkóság lenne a halála körülményeiről érdeklődni a hozzá közelebb állóktól?

Nem de célszerűbb lenne kivárni, hogy megtudd pl a sarki fűszeresnél vagy ismerőstől.

Várj, nyugi!

Én is azt mondom, hogy várj, úgyse marad titokban, hacsak nem olyan kínos a helyzet, pl. drogtúladagolás egy papnál.

Vagy leesett az ereszcsatornáról menekülés közben...

Nekem volt egy nagyon idős szomszéd nénim, aki mesélt a nagyapja haláláról...

Neki volt a városban az első angolvécéje, és fenemód büszke volt rá. Nagyon megtermett ember volt, és egyszer csak összetört alatta, és nem tudott felállni, és senki nem jött segíteni. Napok múlva találtak rá.

Mivel gazdag volt, családi kripta, ahogy kell. Egyszer csak látják, hogy elmozdult a fedél, nézik, hogy mi van, erre kiderült, hogy nem halt meg, csak tetszhalott volt. Kérdezték az embereket, hogy nem hallottak semmit, de azt mondták, hogy igen, de azt hitték, hogy szellem, és nem mertek semmit tenni.

Alig bírtam ki röhögés nélkül, mert eszembe jutott, hogy Petőfi meg attól parázott, hogy ágyban, párnák közt hal meg.

Na tessék, vannak történetek. És szerinted az érintettnek kellemes századszor is elmondani, hogy hát így meg úgy?

Szűkszavúan nyilváníts részvétet, ha tudsz neki segíteni, ajánld fel, és kész.

Hát hogy van-e benne titok, vagy nincs, azt nem tudhatjuk előre, másfelől meg mi köze a kérdezőnek hozzá?

Mindenesetre tapintatlan kérdés. Képzeld el, hogy 100 rokon mind rákérdez... Előbb-utóbb úgyis kiderül. Nem kell ezen csámcsogni. Lehet, hogy autóbaleset, de lehet öngyilkosság... Nyilván az utóbbiról nem szívesen beszél az ember. Aztán meg egyik "ártatlan" kérdés szüli a másikat, és már ott tartasz, hogy könyékig vájkálsz a sebében, pl. szegény, és sokáig szenvedett? Tényleg és akkor abban halt meg, hogy szétverték kalapáccsal a fejét, vagy már a torokvágás után kivérzett?